Asztalos László: Kopátsy Sándor jelentősége [1]

Asztalos László: Kopátsy Sándor jelentősége [1]

Köszönöm azt a megtiszteltetést, hogy ebben a körben is Kopátsy Sándorra emlékezhetek. Ami valószínűleg annak szól, hogy az 1980-as években, 4 esztendőn keresztül, Csillik Péterrel együtt, a szobatársa lehettem a PM Pénzügykutatási Intézetben. Így általában hetente két alkalommal, 2-3 órás kiselőadások, beszélgetések és viták keretében ismerhettem meg a gondolatai formálódását. A többi alkalmat nem számolva, s a kéziratai vitatását is figyelmen kívül hagyva, így is legalább 6-800 óra „kopácsizmus” alapján, s mindössze két szempontból, próbálom meg értékelni Sándor életművét.

Kopátsy jelentősége a magyar szellemi életben

Kopátsy Sándor az 55. életévétől kezdve, a magyar szellem élet ritka és 35 évig előtérben maradni tudó, különlegessége lett. Az un. második magyar reform-korban, 1962-2010 között, ő is a vitatott – az egyszerre egyesek által istenített és imádott, ám ugyanakkor, mások által gyűlölt és elutasított – un. szellemi provokátoroknak a kicsiny csapatába tartozott.

„A dél- és a nyugat-európai” – pl. a brit, a francia, az olasz, a spanyol, stb. – szellemi élet sokkalta jobban megszokta, és elviseli, az ilyenfajta „eredeti”, baj- és botránykeverő gondolkodókat. Ott őket – pl. Rousseaut, Voltairet, J. B. Shawt, O. Wildet, Emersont, D’Annunzio, S. Dali, stb. – „a világlátásuk kovászának”, a megszokott („begyöpösödött”) gondolkodásmódjuk megkérdőjelezőinek és a megújítóinak tartják. S ezért, az ilyen személyiségeket a nemzetük szellemi fejlődésének a fontos új „lépcsőfokait” kifaragó, „mesterekként” ünneplik. A műveiket évszázadok múltán kiadják, s a mondásaikat később is gyakran citálják.

„Az észak- és a „kelet-európai viszonyok” között viszont az ilyen emberek sokkalta inkább csak botrányt és megütközést keltőek; mert ők szokatlanok, furcsák és idegesítőek. A gondolkodásmódjuk, a logikájuk, s a felvetéseik kiindulópontja, és a figyelembe szempontjaik is, állandóan eltérnek a megszokottaktól. „Felborítják az oly’ nehezen elért (?!) „Békességet”, a „Rendet”, s a „Nyugalmat”!” „Az (500 éve soha nem létező) „Közmegegyezést”, a „Nemzeti Egységet”. „Hogy’ képzelik azt, hogy egyáltalán ilyen módon merik tárgyalni, a közismert és elfogadott dolgokat?!” S a magyar „szellemi provokátorok” elleni érzéseknek általában két további tényező is jogosultságot ad.

Egyrészt, hogy az ilyen alkotók a végsőkig következetesen, sőt, makacsul ragaszkodnak a saját gondolkodási kereteikhez. Miután egyéni és szilárd eszmei rendszert építenek fel, kizárólag csak az alapján, s állandóan, ugyanazt a normarendszert alkalmazzák. Mindig, mindenre és mindenkire. Ők nincsenek tekintettel az „egyéni magyarázatokra”, „a magyarok különleges helyzetére” és „a rendkívüli tényezőkre”, stb. Az úthenger erejével gyalogolnak át a magyarok többsége számára 1492 óta megszokottá, – sőt, mára már lelki szükségletté is – vált, önbizonygató, mindig és minden „kimagyarázó” és egyben önfelmentő, stb. érveken. Szó szerint – s nem is mindig udvariasan, becsomagolva, vagy finomkodva – beletaposnak a közmegegyezésekben kialakult „közös értékek” hangoztatóiba. A jó részük – s szerencsére Sándor soha nem volt ilyen – még a stílusában is kimondottan „nehéz ember”: nehezen elviselhető, állandóan kötözködő, stb. kellemetlen fráter.

Másrészt, a „szellemi provokátorok” mindig is eredetiek és feltűnést, botrányt keltőek akarnak lenni. Állandóan „eredetieskednek”. Őszintén úgy érzik, hogy „erkölcsi kötelességük”: minden helyzetben valami olyasmit kell mondaniuk, ami még senkinek nem jutott eszébe. Amire a többség majd felszisszen és feldühödik. Emiatt a felvetéseik egy része tévedés és (nagy) butaság. Másik részük megalapozatlan, igazolatlan, bizonyítatlan, ill. csak felületesen bizonyított.

A néhány hibázásukra hivatkozva, pedig azután még a „nímandok” is „végre nekik eshetnek”. Akkor végre meg lehet kísérelni az ilyen embereknek a pályáról való, időleges, avagy a végleges eltüntetését, a félreállítását. Elfeledkezvén arról, hogy a felvetéseiknek a fele-kétharmada mindenkor nagyon is elgondolkodásra kötelező, jó néhány pedig kimondottan (zseniálisan) mély és fontos. Olyan állításaikról, amelyek értelmét és mélységét a magyarok többsége – beleértve engem is – néha csak évtizedekkel később képes megérteni. S különösen az olyanok szeretik becsmérelni a „szellemi provokátorokat”, akik talán az egész életükben összesen nem tudnak annyi valóban eredeti és értékes gondolatot megérteni, mint amennyi az általuk „komolytalannak” minősítettek fejéből, akár csak egyetlen hét alatt is, kipattan.

A magyar történelem leghíresebb-leghírhedtebb[2] szellemi provokátora talán Szabó Dezső volt. Az „öreg bölény” olyan súlyú és méretű volt, hogy az általa hagyott űrt az 1962 után bekövetkező kádári „olvadás” során is talán, ha három ember – Liska Tibor, Síklaky István és Kopátsy Sándor – együttesen tudta csak betölteni. Ők voltak azok, akik valóban korszakokon átnyúlóan újszerű megközelítéseket és felháborodást, botrányokat kavaró állításokat és intézményeket tudtak javasolni. Annyira, hogy még ma, tehát évtizedekkel később is, érdemes elgondolkodnunk az egyes akkori felvetéseiken. 1990 után pedig Tamás Gáspár Miklós, majd napjainkban Bayer Zsolt és Puzsér Róbert próbálja meg eljátszani a mindig eredetieskedő, a polgár-pukkasztó „szellemi provokátor” szerepét; a korábban említettekhez képest azonban valószínűleg jóval kisebb tehetséggel és utóhatással.

Kopátsy Sándort ezek miatt lehet talán az elmúlt 100 év legnagyobb hatású „szellemi provokátorának” minősíteni. Aki ráadásul – az összes említetthez képest – a hosszú élete utolsó pillanatáig feltűnően kedves, vidám és kiegyensúlyozott, az életet bölcsen élvezni tudó, személyiségnek is megmaradt. „A Sándortól” tehát nem csak sokat lehetett tanulni; „a Kopival” jóízűen és hevesen lehetett vitatkozni. S kimondottan kellemes, és szórakoztató volt a vele való együttlét és borozgatás is. Életünk óriási szerencséjének tarthatjuk, hogy évekig, évtizedekig hallhattuk a meglepő, a meghökkentő, a legtöbbször hosszú eltöprengést és elgondolkodást kiváltó, s néha pedig kimondottan zseniálisnak bizonyult, megérzéseit és gondolatait. Igazi dr. Agy volt.

Kopátsy korszakos megállapításai

Az idő rövidsége miatt, sajnos csak 5 +1 pontban kísérlem meg összefoglalni Sándor több évtizedes életművének a szerintem leginkább maradandó értékeit.

  1. A globálissá vált világ megértése. Napjainkban meglepően sok ismerősöm állítja, hogy ők előre látták, bátran és nyíltan hangoztatták, hogy a kommunizmus össze fog omlani, s a magyar szocializmus csődbe jut, stb. Biztosan így volt; csak nekem volt pechem,hogy soha nem hallhattam, vagy láthattam ezeket az állásfoglalásaikat.

Ezzel szemben, Kopátsy Sándor volt az egyedüli, aki már 1984 körül, s higgadtan, nem hörögve, hanem érvelve és bizonyítva, tételesen levezette, hogy

  • a Berlini Fal le fog omlani,
  • a Szovjetunió szétesik,
  • a kommunizmus elveszíti a kapitalizmussal szembeni gazdasági és minden egyéb versenyét,
  • a szocialista berendezkedésnek a világra gyakorolt vonzereje elenyészik,
  • egész világ számára Kína lesz a legnagyobb probléma és
  • Kelet-Európa számára a legnagyobb gond az orosz és a kínai fellépéssel való együttélés, stb. lesz.

Szégyenkezve vallom be, hogy – a nem éppen gyengeképességűekből álló „régi Pénzügykutatóban”- néhányan a térdünket verve nevettük (röhögtük) ki Sándort. „Hogy’ képzelhetsz ilyen irreális dolgokat?! Hát nem láttad a Vörös téren felvonuló szovjet harckocsi-zászlóaljakat és rakétákat? S gondolod, hogy az orosz cárok utódjai valaha is kiengednek minket a „Jaltai ketrecből”?”

A válaszaiban megtanította nekünk mindazon tényezők – erők, érdekek, lelki görcsök, földrajzi, tárgyi, gazdasági, politikai, műszaki, szellemi viszonyok, fizikai, genetikai és szellemi adottságok, vágyak és álmok, önazonosság és önigazolás, stb. – figyelembe vételét, amelyek a modern geopolitikai gondolkodásnak az alapzatát jelentik. A Kopátsy-féle „Geopolitikai stúdiumokon” tanultak lettek azok, amelyek azután felbátorítottak sokunkat, így engem is. Arra, hogy 2012-ben, az „Orbániáda” című művem 3. részében, azután az ő nyomdokain haladva, előre merjem végiggondolni: 2030-ig vajon hova vezet Magyarország, és népének, a mostani útja?!

  • Az ember és a teremtményei közötti kölcsönhatás. Kopátsy talán leginkább személet-formáló mondata az volt, amely’ szerint „a hűtőládák térnyerése Magyarországon (is) többet változtatott meg a falvak lakóinak az életében, mint ötven kormány-határozat!” Ha ugyanis a hús-fogyasztás „bolttal és hűtőládával is biztosítható”, akkor nem lesz többé szükség az otthoni disznó, csirke, marha, stb. hizlalásra, az amiatti háztáji takarmány-előállításra; majd pedig a hús-ellátást felváltva sorra jövő disznóvágásokra és disznótorokra sem. Akkor pedig leszoknak az emberek a közös összejövetelekről, majd a kiskertjük, a háztáji kertjük megműveléséről, sőt még a virágok és gyümölcsfák gondozásáról is; ha úgyis minden megvehető és eltehető a hűtőládába… Akkor pedig nagy mezőgazdasági termelő egységek kellene;, amelyek olcsón és közepes minőségben, ám már iparszerűen állítanak elő tömeg-árut. A falusi kisboltok helyett akkor meg olyan nagy boltok kellenek, ahol nem csak sokféle élelmiszert, hanem minden mást, is megvehet a vidéki ember. S ha már úgyis elmennek az élelmet máshol megvenni, akkor ott egész kereskedelmi városrészek nőhetnek majd ki; mert akkor mindenki ugyanott próbálja majd meg eladni a portékáját, stb.

Ezek után már nem volt nehéz megérteni, hogy Kopátsy a történelmi műveiben miért tartotta oly’ annyira fontosnak az eszközöket, a szellemi és műszaki találmányokat. Sőt, pl. a különböző igás-állatoknak az ott élők fejlődésére vonatkozó, meghatározó, és az eltéréseket indokló hatását is. Emiatt foglalkozott annyit, a lovak, a bivalyok, a lámák, a tevék, stb. világot formáló szerepével. S ezért vált hitelessé, amikor büszkén mondta, hogy őt a számítógép, a szöveg-szerkesztő és a házi-nyomtató, stb. feltalálása tette igazi és sikeres alkotóvá. S már az első, talán a „Commodore 64” idején állította, hogy ha ő 60 év fölött is át tudott állni egy új kultúrára, akkor az egész világot, az összes következő nemzedék életét is át fogja alakítani a számítógép…

„Kopytól” tanultam tehát meg, hogy ma is – ill. ma még inkább – minden pillanatban figyelni kell a legújabb találmányokra, vívmányokra: a nano-technológiára, a digitális nyomtatásra, a műhús-gyártásra, a GMO-ra, stb. Amelyek közül ma még nem is tudjuk, hogy melyik fogja esetleg döntően meghatározni a következő évtizedek folyamatait.

  • Magyarország történelme másképpen nézendő. Ady Endre prózai műveinek az évekig tartó feldolgozása mélyítette el benne azt, hogy legalább 3 szempontból egészen új nézőpontot tudott felvetni.
  • A magyarok történelme se nem folytonos, se nem szakadásos; hanem egymásra épülve, s összesülve, ott van bennük a 3 ezer éves történelmük összes eseménye, tapasztalata. Egyszerre vannak benne ősi, több ezer éves mechanizmusok, és az újabb, a Habsburg, a Horthy, a Rákosi és a Kádár-korszak során tapasztalt események és hatások.

Emiatt ne is gondoljuk, hogy vannak „örök, változatlan magyar tulajdonságok”. Ellenkezőleg. A magyarok többségének a jelleme, a közvélekedése, az identitása, az értékrendje, stb. folyamatosan, s ma és a jövőben is, minden egyes nappal változni fog. Mindig és viszonylag nagy valószínűséggel, már előre is felmérhető, hogy milyen erőhatásokra, s vajon hogyan fognak majd a magyarok reagálni. Mikor, miért és milyen lesz az évezredek alatt kiformálódott értékrendjüknek az elmozdulása , az ide, vagy oda való eltolódása, a módosulása. Egyet nem szabad csak elvárni: azt, hogy egy ilyen történelmű országban valaki is az „egy-tömbből faragott”, ellentmondás és hiba mentes angyalokat, vagy a tisztán gonosztevő ördögöket keresse. Bölcs és keserű élettapasztalata alapján tanított meg minket, ifjoncokat: a csodás Kárpát-medencébe és a gyönyörű nyelvébe beszorulva, minden magyar, csakis belső ellentmondásokkal az egész életében küszködő ember lehet. Könnyű az identitást megőrizni ott – pl. az eszkimóknak, a berbereknek, a nepáliaknak, vagy az amazonasi törzeekben – ahol nem túl sok külső hatás éri az ott élőket.

Sándornak a magyar közvélekedés ezen 3 ezer éves „folytonosságára”, és ugyanakkor, az 1492-1541 közötti történelmi jelentőségű „szakadására” is, utaló figyelem-felhívása tette lehetővé, hogy neki merjek gyürkőzni a „M(iért lettek) ilyenek a magyarok?” c. magyar jellem-történetem un. nagy, és a kis-változatának a megírásához. A magyar jellem szükségszerű ellentmondásosságára, a valóban világra szóló értékeire, ám az 500 év óta tragédiát tragédiára sorjázó hibáira és hiányosságaira, stb. is, vonatkozó állítások indoklásának és bizonyításának a keresésére.

  • Kopátsy Sándor volt az, aki a magyar társadalom hétköznapjaiban szinte mindenki másnál jobban észrevette a réteg-folytonosságot. Szemet felnyitó, s megdöbbentő levezetése volt pl. arról, hogy 1945 utáni baranyai föld-osztóként” már a falu első házának a jellemzőiből meglátta: ott svábok vagy magyarok, szerbek, illetve, katolikusok vagy reformátusok, protestánsok, esetleg ortodoxok bizánciak, stb. laktak. A pesti belvárosi elit fiatal kutatói számára, kijózanítóak voltak a részletes, a Pécstől Bakonybélig, Szegedtől Nyíregyházig tartó területekre vonatkozó, s mindennapi esettanulmányai is. Arról, hogy miképpen él a magyar nép a valóságban. Az, hogy , a minden napokban milyen ügyekkel és gondokkal foglalkozik, s küzd meg, általában igen sikeresen.

Amivel feltárta, hogy az ország lakosságának többsége nem Budapesten lakik. S finoman felhívta a figyelmünket, hogy pl. még „felkent pénzügypolitikusként” sincs fogalmunk a vidéki többség, tehát a magyar nép többségének, a valóságos életéről és értékrendjeiről. S hogy sokat lehet szövegelni „a magyar nemzet és a nép érdekeiről”, „a falusi nép nemes és tiszta erkölcseiről”, a magyarság „egységességéről”, a „vérségi tisztaságáról”, stb., ám – Hála Istennek – annak a genetikai, a kulturális, az évezredes civilizációs tapasztalatainak, stb. a sokszínűsége. úgyis tartósan érvényesülni fog.

Emiatt azután a lét-helyzetük minden – mai és jövőbeli – változására magyarok minden egyes nép-egysége, biztosan eltérően fog, ill. kell is, hogy reagáljon. S csak ezeknek az alapos elemzése után próbálhatjuk meg reálisan felmérni a magyar nép (összességének) az „általában vett” reakcióját. Területileg, származásilag, vallás, foglalkozás, műveltség, lakóhely, kultúra, lelki görcsök, vágyak és félelmek, stb. differenciáltsága, stb. alapján és igen árnyaltan kell elemeznie a magyarságot annak, aki közügyekben egyáltalán meg mer szólalni. Aki pedig nem ismeri a vidéki Magyarország mindennapi életét, a gondolatait és a valós értékeit, az az országos ügyekben csak locsog, fecseg, s időt rabló módon, okoskodik.

Sándor „Vidék-stúdiumai” döntő lökést adtak ahhoz, hogy fordítva merjem feltenni pl. a többeket megdöbbentő kérdést: az egyes magyar rétegek, vajon miért éppen ezt – s nem azt, egy másik – regényírót, drámaszerzőt, költőt, vagy festőt, szobrászt, zeneszerzőt, beat-zenekart, stb. tartják a legnagyobb magyar írónak, művésznek, filmrendezőnek, színésznek? S miért, és hogyan vált az lehetségessé, hogy a 2900 évig Ázsia és Európa egyik legtoleránsabb népe vált az utóbbi 130 évben az egyik leginkább türelmetlen, feszült, állandóan civakodó és egymásba belemaró, a bajban lévőkkel, a betegekkel, a menekültekkel, stb. a legkevesebb tényleges szolidaritást önként vállalni akaró népévé?

  • Kopátsy döbbentett rá minket arra is, hogy a magyar köztudatból egy sor létfontosságú kérdésnek még a felvetése is hiányzik. Így pl. a macho-centrikus világképből adódóan, hiányzik pl. „A magyar nők történelmének” a megírása. Az, hogy pl. a világban 650 évig elismerten, s szerte-széjjel harcoló és kalandozó férfiak időszakában, mekkora teljesítmény volt, pl. 15 év alatt megszülniük vagy 12-15 gyereket, közülük 5-6-ot eltemetni, a többit szoptatni és nevelni, a rengeteg állatot és a néhány rabszolga-kisegítőt irányítani és ellátni, a jurtát, a kiskertet és a környezetet rendben és tisztán tartani, a gyerekeket tanítani és felnevelni, a férjem-uram hadjáratait előkészíteni… s mindezek mellett, mellékesen, még csodálatos népművészeti szövés-fonást, díszítő motívumokat éneket és táncokat, ételeket és növény – és állattenyésztési ismereteket is elsajátítani, stb. Az sem világos, hogy miért, és hogyan lett a 100 generáció alatt felépített „Valóban Nagy Magyarországból” alig 2 generáció (50 év) alatt, egy „harctérré taposott pária-ország”; amelyik azóta is, minden szövetségét a vesztes oldalon fejezi be?! S ami még kínosabb: 1918-ban, 1945-ben és 1956-ban, és 1990-ben, vajon mit is akart a magyar nép számszerű többsége? Ami lehet, hogy gyakran alapvetően élesen eltért attól, amit a figyelem középpontjába került „Nagy emberek” és a szem előtt lévő pártok, a megmondó emberek, stb. programjaiban és mondataiban, a szándékaiban és az emigrációban írt visszaemlékezéseikben, benne volt, és van?

Kopátsy tanított meg sokunkat arra, hogy azt nézzük meg: vajon a mai és a holnapi magyar kisembereknek a tömegei mit is akarnak?! A figyelmen kívül hagyott, ám a politikusokat mozgató, létfontosságú társadalmi rétegek. S különösen arra biztatott, hogy merjünk feltenni megdöbbentő, ill. botrányos kérdéseket is. Miért és hogyan lehetett, hogy 1526 augusztusában, Mohács 100 kilométeres körzetében 4, azaz négy, keresztény hadsereg állt szemben (elvileg) az oszmánokkal?! Akik közül egy harcolt is, és elvérzett; miközben a másik három (valamiért) egymást tartotta szemmel… Miért és hogyan lehetett, hogy 1919-ben az ország egyik hadserege kiverte a betolakodókat, míg a másik része, a megszállókat elkerülve, lepaktált, s hátba támadta a honvédőket?

  • Kopátsy (egyik) legnagyobb vihart kavaró tétele Kádár János pozitív történelmi megítélése volt. Amiben 3 fontos szempontnak – a 80-as években csak nála megfigyelhető – összekapcsolása adta a megoldási kulcsot. Egyrészt felhívta a figyelmet külvilág, a lengyel, az amerikai belpolitikai, a szuezi, a kínai, a jugoszláviai, stb. folyamatoknak a szovjet álláspontot meghatározó döntő hatására. Másrészt, a szocialista blokk egészének helyzetét is alaposan elemezte az általa megélt hruscsovi desztalinizáció pengeélre kerülését, a magyar és lengyel válság-kezelés eltérésének az indokait, stb. Harmadrészt, – 30 évvel megelőzve Standeisky Éva és Asperján György alapművét , és a különböző dokumentum-kötetek közzétételét -, hogy 1956-ban mit, és miért is akart konkrétan a magyar nép túlnyomó többsége? Hányan akarták, hogy a „ruszkik takarodjanak” (99%) ? S közülük hányan (3 %) kívánták azt fegyveres harcban, a személyes részvételükkel elérni, s hányan (? %) az óvatos, fokozatos 1955-ös osztrák kivonulásuknak megfelelően, békés, tárgyalásos úton? (Hányan emlékeztek még arra, hogy alig 12 évvel ezelőtt, a szovjet nehézfegyverek mit is csináltak Budapestből?) S a legfontosabb: mit, milyen rendszert is akart a forradalom után a magyar munkások, a sokféle paraszt, a hivatalnokok, a fiatalok és az idősebbek, a férfiak és a nők, a pestiek, a budaiak, és a vidékiek, stb. túlnyomó többsége? Horthy-rendszerhez való visszatérést, vagy az „50-es évekbeli imperialistának beállított Nyugat” átvételét? Valami „harmadik utas” megoldást; vagy inkább az „egyedülálló keresztény magyar missziót”? Esetleg, egy bársonyos, „emberarcú szocializmust” , vagy egy kedélyes, langyos és kényelmes „gulyáskommunizmust”, stb.?

 Kopátsy a valóságos példák és a tények tucatjaival támasztotta alá, hogy ő miért látta úgy: a „jaltai ketrecben” sajnos nem kaphattunk jobbat Kádárnál; de könnyedén és többször is bekövetkezhetett volna a sokkalta rosszabb helytartónak a kinevezése is. Nem szépítette Kádár bűneit, hanem rádöbbentett minket arra: a két „civilizációs értékrend” – a „keleti despoták” , ill. a nyugati kapitalizmus liberalizmusa és demokráciája – közé beszorulva, egy-egy magyar vezetőnek már 500 év óta, s folyamatosan, óvatos „pávatáncot” kell járnia.

 Ez lett az oka, hogy alapjában véve támogatóan viszonyult az Orbán-kormányzathoz is. Úgy vélte, hogy ennél jobbat a magyar nép nem kaphat: ez ugyanis a magyar nép történetének az első igazi nép-pártja. Amelyik pontosan ugyanolyan értékrendű és erkölcsű amilyen a magyar nép többsége; s nem is akar annál sem jobb, sem rosszabb lenni. Igazi és nyíltan vállalt populista: azt teszi, ami tetszik a népének; s ami miatt ők népszerűek lehetnek és megszerezhetik a szavazatok többségét. Nem is akarnak ennél többet tenni. Ők a magyar nép történelmében az első, az elég pontosan számító-mérlegelő, professzionálisan politikusi csoport . Emiatt mérséklik az ország túlzott Budapest-centrikusságát, nyíltan is előnyben részesítik a vidéket, juttatnak valamit az elhanyagolt régióiknak és megpróbálják nyíltan is megszerezni a vidéki, a kistelepüléseken élő embereknek a támogatását. Gátlások és szemérem nélkül jutalmazzák a saját híveiket, és büntetik az ellenük fellépőket. Ami a magyar nép többsége számára se nem új, se nem felháborító, vagy akár csak elfogadhatatlan vagy elidegenítő. Megszokott; mindig is így volt ezen a tájon. Ő történelmileg nézte a dolgokat; s ezért ő (is), elviselhetőnek ítélte meg az ebből a társadalom egésze számára adódó árat. Ennek tulajdonította azt, hogy a NER-kományzat a mai napig fenn tudott maradni.

Kopátsy Sándor „Újkori Stúdiumai” döntő jelentőségűek voltak abban, hogy – remélhetőleg sikeresen – el tudtunk szakadni a magyar értelmiség túlzottan csak Budapestre, a hangadó, az un. belvárosi értelmiségre, illetve a nyugat-európai és amerikai fővárosokra összpontosító szemléletétől. Az azokra vonatkozó , s a magyarok számára szintén létfontosságú ismereteket, talán ki tudtuk egészíteni a „vidéki Magyarország” vágyainak és akaratának, a lehetőségeinek és a gátlásainak, a korlátjainak a felismerésével is. Sokat segített abban is, hogy felismerjük: még a jelentős magyar történelmi személyiségeknek is nem egy, hanem több, s általában ellentétes (?!), korszakuk volt. (IV. Béla, Mátyás,Ferenc József, Kádár: 2 korszak; Horthy, Nagy Imre: 3 korszak, stb.) Akik megítélésében lehet, hogy az igazi szellemi kihívást és feladatot éppen a különböző korszakaiknak a felismerése, és az időbeli, jellembeli, társadalmi, stb. elhatárolása jelenti.

  • Kopátsy magyarság -szemléletének (a sajnos igen ritka) értéke volt, hogy a világ felől nézte és magyarázta Magyarországot; s nem fordítva: Magyarországból a világot. Világ életében lokális volt, de sohasem provinciális. Meggyőződése volt, hogy a fegyelmezett, a szorgalmas munkavégzés, az önfegyelem és a megbízhatóság, a világon mindenütt döntő jelentőségű egy-egy ország boldogulásában. Ezt nevezte el – némileg pontatlan általánosítással – „protestáns etikának”; beleértve még a kínaiak és japánok fegyelmezettségét is?! Kedves és derűt keltő teremtő ellen-próbája és levezetése volt az is, hogy a túl jó termelési feltételek között élő karib-tengeri népek miért olyan vidámak és boldogok: „ahol állandóan süt a nap, fényes a tenger, s csak le kell dugni egy dohány, kávé vagy cukornádat-szálat, majd pedig el kell szívni egy szivart , s meginni néhány jó rumot, ott az is hülye, aki többet dolgozik a szükségesnél; s nem inkább táncol és viháncol…”

500 konkrét példával támasztotta alá azon hírhedett mondatát, mely szerint: a magyar kormányok is akkor tennék a legjobbat, ha nem csinálnának semmit; csak olvasgatnának és tanulgatnának. Ha a vezetői nem rontják el, akkor ez a tehetséges nép, mindig és mindent megold. A magyar nép mindent, Magyarországot is tudja működtetni; csak ne rontsák el „a fent lévő okoskodók”. Gyakran fogalmazott már a 80-as években is (?!) úgy, hogy a magyar nép általában sokkalta jobb, tehetségesebb és felelősségteljesebb, mint a nekik 500 éve jutó, vezetői.

Kopátsy ezen „Vezetés-ellenes stúdiumai” bátorítottak fel arra, hogy megvizsgáljam: vajon miért és hogyan lehetett, hogy 2500 évig a magyar nép sikert-sikerre halmozott, s 1490-re felépítette Európa 3. vagy 4. legerősebb birodalmát; amellyel Európában mindenki együtt akart működni? Majd pedig, a következő 500 évben, elveszítette a „Valóban Nagy Magyarország” területének a kétharmadát, a népességnek egyharmadát, s legalább 6 alkalommal, tömegesen tizedelte meg, kényszerítette külföldre még a saját népét? Akkor most melyik is a magyar nép? Az első 2500 évnek a valóban sikeres vagy az utóbbi 500 évnek a tényleg sok kudarcot túlélt nemzete? Vagy esetleg mind a kettő; ami benne dolgozik a mai magyarok minden egyes cselekedetében, sőt, a jellemvonásában is?!

S a „+1”., a 6., s korszakokon átívelő, Kopátsy-felismerés. Az emberek „békén hagyásának” a történelmi jelentőségéről. Az „aki nincs ellenünk, az velünk van!’ híres bibliai, és hírhedett kádári mondatnak a történelmi súlyáról. A párt első titkárának mondatát elemezve, magyarázta el a magyarok számára sajnos máig élő és létfontosságú politikai üzenetet.

  1. „Aki velünk van, az nyugodjon meg: ő és a családja, továbbra is privilegizáltak maradnak!”
  2. „Aki fellép ellenünk, az meg legyen nagyon is ideges: velük kegyetlenül leszámolunk!”
  3.  S a lényeg: a két szélsőség (10 -10 %) közöttiek számára: egy új hang. „Aki pedig egyiket sem választja, az pedig nyugodjon meg végre (egy ilyen XX. század után ): békén a hagyjuk. Éljen, gyarapodjon és boldoguljon.”

Ez egyedülálló volt a 3 ezer éves magyar történelemben: az, hogy nem kell állandóan bizonyítgatni a lojalitást, a kiszolgálási hajlandóságot, a hűséget, stb. Az ideológiai és politikai semlegesség, az időnként változó értékrend, a csönd, – s a nyaralóban énekelhető Székely himnusz – fejében adott megélhetés; ezek tették lehetővé mindig is a (pl. kádári) konszolidációt. Ami a magyar nép túlnyomó többségének (90 %-ának) a kb. a mérsékelt, a lassú, ám negyedszázadig kitartó fejlődését is lehetővé tette.

Kopátsy Sándor nem volt ideológus, hanem nyíltan vállaltan pragmatikus, ill. csakis a saját értékrendjét tartotta iránymutatónak. Az élete végéig „parasztpárti” Sándornál ennek a döntő eleme az maradt, hogy mi a legjobb, a vidéken élő magyar nép túlnyomó többségének a létfeltételei szempontjából? A parasztpárt ugyanis az un. magyar parasztpolgárok, a valóban polgárosodó, a szigorú értékrenddel rendelkező, felvilágosodott, olvasó-körös, zenekaros, mulatságokat és színi előadásokat, stb. rendező, paraszt-értelmiségieknek, a parasztság javának volt az összegyűjtője. Sándor a világot mindig is az ő nézőpontjukból ítélte meg. Javult-e a vidéki emberek élete, avagy romlott, ill. hogy növekedett-e az esély a szegény, ám tehetséges vidéki fiatalok feltörekvésére, a tanulásukra és a sikeres életükre, vagy sem.

A magyar lakosság 80 %-a – miközben a „cucilizmust” állandóan bírálta és kinevette, Hofival, a „Ha én egyszer kinyitom a számat!” Salamon Bélával – ugyanezért egyezett ki a „jaltai ketrecben” kapható, s legkevésbé rossz helytartójával, ill. annak az aczélos kurzusával. Ami lehetővé tette számukra a szovjet megszállás alatti túlélést. A csöndes, a mérsékelt, a nem is megemészthetetlenül gyors, gyarapodásukat. A magyar mezőgazdaság modernizálódását, és a „több lábra állását”; a kínaiak mai modellje számára „teszt-üzemet” jelentő Új Gazdasági Mechanizmust; az 1 millió, az évente 70 ezer (?!), s ma is egyre dráguló,panel-lakást hozó lakás-építési programot; a TBC, a vérbaj, ill. cigányputrik és telepek stb. felszámolását; az iparvállatok gmk-inak, és a vgmk-inak, majd a betéti és egyéb társaságainak a kivirágzását; az üzleti érzék, a „valahogy’ való megélhetés’ – az umbulda, a trükközés, „az ügyesben való megoldás”, stb. – tömeges kifejlesztését, stb. A tehetséges – pl. a KISZ-es és a FIDESZ-es – vidéki fiatalok elit-egyetemekre és kollégiumokba való bekerülését, egy viszonylag széles egészségügyi, sport és kultúra-ellátottságot, a művelődési házak és a nyári táborozások tömeges használatát, stb.

Ami a 70-es 80-as években esélyt adott arra, hogy több évszázados késést ledolgozva, megjelenjenek a világ tudományos, filozófiai és szépirodalmi alapművei. Kialakuljon egy világszínvonalú film, színház, opera, zongorista, csellós, stb. kultúra, s a magyar néptáncosok, építészek, vízügyi szakemberek, stb. elkápráztassák a világot. Ami a 90-as évek Magyarországán létrehozott egy olyan művelt, annyira olvasott és a kultúrával együtt élő, széles, „egymással beszélni tudó”, budapesti és vidéki értelmiséget, amilyen a magyar népnek a történelmében soha nem adatott meg. (S igen kétséges, hogy lesz–e még erre valaha is igény és lehetőség, pl. az elkövetkező évtizedekben…)

„Egy szóval”, Kopátsy Sándor merte először megfogalmazni: az a jó politikai rendszer, amelyik a lakosság túlnyomó többségét békén hagyja; s engedi, hogy boldoguljon, s gyarapodjon. Amelyik nem hívja őt állandóan „élethalál-harcba” (pl. a imperializmus, „a rothadó és romlott Nyugat” ellen, „a Keletről jövő fény és haladás” melletti vastapsos kiállásra). Ami nem kívánja meg minden pillanatban, hogy az aláírásával, az „önkéntes” anyagi hozzájárulásával, és a kirendelt utcai felvonulásaival is, folytonosan „hitet tegyen”. Állandóan állást foglaljon az (aznap éppen) egyedül helyesnek minősített hivatalos ideológiai és politikai felfogás mellett. S amelyik hajlandó a vele nem azonos értékrendű magyarokat is egyenlő jogokkal, és valós esélyekkel is rendelkező, állampolgárként kezelni (pl. a vezetői állásoknál, a kuratóriumokban való kinevezéseknél, a közbeszerzéseknél, stb.).

Sándortól tanulhattuk meg: az a boldog ország, ahol először nem azt kérdezik meg, hogy (melyik) pártnak vagy a tagja?! S a Kopátsytól tanultak bátorítottak fel engem is arra, hogy ki merjem dolgozni a „tisztességes és bölcs történelemírás” doktrínáját”. Amelyik már soha nem a szerzője egyéni értékrendje, vagy valamiféle ideológia elvárásai alapján értékel és ítél. Egyetlen, s ezektől független mércéje van: az, hogy egy cselekedet, vagy személy, az ott és akkor adott közössége túlnyomó többségének (80%-ának ) a legalább 2 nemzedéke számára (60 évig) érvényesülő a lét-feltételeit javítja-e, avagy rontja?! S ha ezt még a világ más részével való összevetésben, és békés együttélésben is, sikeresen meg tudja valósítani, akkor azt „még a Kopátsy-mércével mérve” is, jónak és bölcsnek fogja minősíteni. A magyarok történelmének és jellemének megítélésekor tehát nem a különböző – zavaros, évente változó, kevesek által őszintén vallott és vállalt, stb. – elméleti-ideológiai koncepciók és kurzusok, hanem a magyar nép létfeltételeinek a hosszú távú, a tartós, s a maradandó alakulása alapján kell dönteni.

Kedves Barátaim!

Bízom benne, hogy ezen néhány pont kiemelésével is sikerült felvillantanom, hogy miért tanulhattam, s miért tanulhatunk ma is, s mi valamennyien, rengeteget Kopátsy Sándortól. S talán némileg azt is alá tudtam támasztani, hogy miért tartottam őt mindig is az utóbbi évszázad „legszellemesebb és legkedvesebb magyar szellemi provokátorának”.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket.


[1] Elhangzott a XXII. Széphalmi Diétán, 2021. augusztus 14-én.

[2] Minden ilyen minősítés természetesen igen csak vitatható. A legnagyobb hatású, tehát „a legjelentősebb” magyar szellemi provokátornak ugyanis talán sokkalta inkább a fiatal, – a viselkedésével és a műveivel is – botrányokat keltő Széchenyi István, majd a „Rákóczyt” megíró, majd okosan forgolódó Szekfű Gyula tekinthető.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük