Árva László-Várhelyi Tamás: Az új post-COVID közgazdaságtan felé

A közgazdászok célfüggvényeikkel hagyományosan arra törekednek, hogy a szűkösen rendelkezésre álló erőforrásokkal minél nagyobb outputot, kibocsájtást érhessünk el. Az már azonban állítólag nem a közgazdászok feladata, hogy megkérdezzék, hogy milyen összetételű kibocsátást kellene előállítani, vagy hogy egyáltalán miért kellene minél gyorsabban állandóan növelni ezt a kibocsátást? És az externális hatások, vagyis a termelés távolabbi, külső hatásai sem igazán lényegesek a közgazdászok, különösképpen a vállalati gazdaságtan művelői számára…

A fentiek mellett ráadásul az elmúlt fél évszázadban a Föld nagyon túlnépesedett: ha a népesség egésze annyit fogyasztana, mint amennyi a fejlett országok egy főre eső fogyasztása, akkor globális szinten a kibocsátás környezetvédelmi szempontból kezelhetetlen szintre nőne. Ha ezeket az egyre gyakrabban mesterségesen kreált szükségleteket évente több, mint 5-10 százaléknál gyorsabb ütemben lehetne kielégíteni, akkor a politikusok és a közgazdászok kifejezik megelégedésüket, még akkor is, ha a létrehozott tárgyak sokszor teljesen feleslegesek, vagy ha a termelés során erősen szennyezik is a környezet. Nyilvánvaló, hogy a mai termelés növekedés nem fenntartható folyamatok eredménye. Úgy tűnik, hogy ezek a folyamatok nem fognak jelentősen megváltozni a jövőben sem…vagy mégis?

Sok biológus már jóval a koronavírus járvány előtt megkongatta a vészharangokat a tekintetben, hogy a

  • világméretű túlnépesedés,
  • a túlzott városiasodás,
  • a globális felmelegedés nem várt következményei,
  • a korlátlan globalizáció és a transznacionális vállalatok tevékenysége,
  • a természeti erőforrások árának, illetve újra képződésük költségének figyelmen kívül hagyása, valamint
  • a nem valódi szükségletek kielégítésén alapuló, korábbinál sokkal gyorsabban bővülő termelőtevékenység

együttesen olyan globális katasztrófákhoz vezethetnek, amelyek alapjaiban rendíthetik meg, vagy akár el is törölhetik az emberi civilizációt. A COVID járvány idején többen megismételték ezeket a borús jóslatokat, és Gee Henry paleontológus, fejlődésbiológus egyenesen a Scientific American hasábjain az emberiség gyors kihalását jósolta meg (Gee, Henry, 2012).

Nézzük ezeket a problémákat egy kissé részletesebben, arra koncentrálva, hogy ezek a szempontok milyen változásokat hozhatnak a jövőben, a közgazdaságtanban, az urbanisztikában, vagy a turizmusban…

1. A népességnövekedés problémája

Az egyik legfontosabb gazdasági, egészségügyi, illetve politikai kockázatot a világ népességének további gyors ütemű, és földrajzilag egyenlenlen növekedése jelenti. Jelen pillanatban, a 21. század elején, a világ népessége naponta 250 000 fővel nő, ami nagyjából egy Debrecen méretű városnak felel meg. Az emberiség szaporodása évezredeken át viszonylag lassú volt és csak 1800 körül érte el az egymilliárd főt, ennek a megduplázódására viszont már csak újabb 130 évre volt szükség – 1930-ra a népesség kétmilliárd, 1959-re már 3 milliárd fő volt, majd a rohamos növekedés eredményeképp 2011-re a 7 milliárd főt is elérte. Becslések szerint 2050-re a világ népessége átlépi a 11 milliárd főt[1].

Mindez azt jelzi, hogy – a népszaporulat ütemének fokozatos lassulása ellenére – évszázadunkban is folytatódni fog a népesség növekedése, és ez nyilvánvalóan jelentős környezeti és egészségügyi kockázatokat jelent, főként a nagy népsűrűségű városokban.


1.     ábra.  A világ népességének alakulása az elmúlt 10000 évben
1. ábra.  A világ népességének alakulása az elmúlt 10000 évben
forrás: https://ourworldindata.org/world-population-growth

 2. A városiasodás környezeti és egészségügyi kockázatai

A világ népsűrűségének növekedése, illetve az a városiasodási folyamat, amely a világban az elmúlt évszázad során végbement és aminek következtében az ENSZ szerint 2030-ra a világ lakosainak két harmada városlakó lesz, nagyon komoly környezeti és egészségügyi veszélyeket rejt magában. A világ GDP-jének, vagyis a bruttó hazai termékének 80 %-át városokban állítják elő már napjainkban is. 1995-ben még csak 22 olyan nagyváros volt a világon, amelynek lakossága öt- és tízmillió között volt, és 14 olyan, amelynek ennél több. 2015-re az előbbiek száma 44-re emelkedett, és 29 olyan város van, amelyben tízmilliónál több ember él, nagy részük a fejlődő világban, nehezen felfogható környezeti és egészségügyi körülmények között. Az ENSZ jelentései szerint ez a trend folytatódni fog a közeljövőben is. Amennyiben egy adott területen nagyszámú ember él összezsúfolódva, akkor a pusztító járványok kitörése és terjedése is egyre valószínűbb lesz, különösen a fejlődő országokban a megfelelő higiéniás feltételekkel nem rendelkező megapoliszokban erős ez a veszély. A jelenlegi járvány kiindulópontját jelentő kínai Vuhan városa 8,5 ezen négyzetkilométeren több mint 11 millió lakost foglal magába, ami igen nagy népsűrűséget jelent, de például Indiában, illetve Fekete Afrikában ennél gyakran jóval nagyobb számú népesség él ennél sokkal kisebb területen, sokkal rosszabb egészségügyi és higiéniás körülmények közt.

2. ábra. A világ népsűrűsége napjainkban, 2020
forrás: https://www.reddit.com/r/MapPorn/comments/d7pzjq/world_population_density_map_oc/

3. A globális felmelegedés környezeti és egészségügyi problémái

Mára már bizonyítottnak tekinthető, hogy az úgynevezett „üvegház hatású gázok” növekvő kibocsátása jelentős mértékben hozzájárul a globális felmelegedéshez. A globális felmelegedés több kellemetlen, sőt egyenesen káros következménnyel jár, úgymint például a mélyebben fekvő tengerparti területek víz alá kerülése, vízhiány, egyes térségek korlátlan felmelegedése és elsivatagosodása, éghajlati anomáliák, az élelmiszertermelés feltételeinek romlása, sőt, korábban nem látott, új betegségek megjelenése is. Ezek a következmények azért különösen veszélyesek, mert gyakorlatilag visszafordíthatatlanok: ha a grönlandi, antarktiszi jég elolvad, és megemeli a tengerek szintjét, akkor a kibocsátás drasztikus csökkentésével sem érhető el belátható időn belül, hogy ez a szint csökkenjen, nem is beszélve arról, hogy ha a mai tengerparti városok víz alá kerülnek és súlyosan károsodnak, akkor a víz visszahúzódása sem eliminálná a károkat.

A francia Élet és tudomány, a Science et Vie” folyóirat 2016 decemberi számában már megjelent egy cikk, „Permafrost:  et si’il liberait des armées de virus?” (vagyis: Permafroszt: és mi lenne, ha a vírusok armadáját bocsátaná szabadon)? címmel, amely azt elemezte, hogy Szibériában, a Permafroszt, azaz a folyamatosan fagyott talaj tele van olyan mikrobákkal, amelyek potenciálisan betegségeket és fertőzéseket, illetve világjárványokat okozhatnak. Nem csak a félelmetes lépfene baktériumának spórái, hanem különféle, korábban nem ismert és ezért potenciálisan igen veszélyes baktériumok és vírusok is kikerülhetnek ezen fagyott talajból, amennyiben a globális felmelegedés következtében ez a talaj lassan felmelegszik.

De nem csak a permafroszt felolvadása okozhat ilyen egészségügyi zavarokat, hanem az éghajlatváltozás egyéb következményei is: új betegségterjesztő vektorok (pl. maláriát hordozó szúnyogok, illetve egyéb rovarok jelenhetnek meg olyan területeken, ahol azok korábban még vagy már nem voltak jelen – ez a folyamat már mérhetően meg is kezdődött. Elég csak a maláriát megvizsgálni – a mai napig nem létezik ellene veszélytelen kezelési mód, és az egyetlen hatásos módszer a szúnyogok kiírtása. Azonban azt is tudjuk, hogy a szúnyogok is csak környezetkárosító módon irthatók hatékonyan. Szintén a Science et Vie említett cikkében jelzik annak a veszélyeit, hogy a globalizáció nyomán a világ korábban érintetlen területei is az emberi tevékenység közelébe kerülhetnek, és ez fokozott egészségügyi kockázatokat jelenthet. De emlékezzünk, a 2019-es COVID járvány is oly módon jött létre, hogy korábban csak állatokban szaporodó vírusok átkerültek az emberekre. A globális felmelegedés, illetve más környezettkárosító folyamatok nagy valószínűséggel megnövelik ilyen jelenségek, mutációk létrejöttét, illetve megkönnyítik ezek elterjedését.

4. A globalizáció kockázatai

Ugyanígy komoly kérdéseket vet fel maga a globalizáció is: a 20. század hetvenes éveitől kezdve a nagy nemzetközi vállalatok egy új stratégiát dolgoztak ki, a világméretű termelésük, más szóval, a globális értékláncuk optimalizációját. Ez röviden azt jelenti, hogy egy adott termék előállítása kis résztevékenység egységekre bontható (ezeket az elemi egységeket az „értéklánc elemeinek” nevezik) és ezek az elemek eltérő árú erőforrásokat igényelnek. A 20. század végére a munkaerő vált a legfontosabb termelési erőforrássá, és a gazdasági logikán felépülő nemzetközi vállalatok, vagyis a multik az összes vállalati profit maximalizálása érdekében napjainkban arra törekednek, hogy a termelést világméretekben oly módon szervezzék meg (optimalizálják), hogy az igénytelen, képzetlen munkaerőt igénylő tevékenységeket oda telepítsék a világban, ahol az olcsó munkaerő nagy mennyiségben található. Ezért logikus módon a képzetlen munkaerőt igénylő feldolgozóipari összeszerelő tevékenységek a szegény elmaradott periféria országokba kerülnek, míg a képzett munkaerőt igényló termék és pénzügyi tervezés, valamint marketing és értékesítés a magasan képzett gazdag centrumországban található. Mindezt jól lehet látni a kelet-európai autóipar példáján is: a jövedelmező terméktervezés, a pénzügyi folyamatok irányítása, valamint a vállalati marketingmunka a fejlett centrum országokban (Németországban, Franciaországban, Japánban), míg az összeszerelő munka a szegény periférián, Magyarországban, Romániában, Szlovákiában és Lengyelországban található (ld. erről pl. Krugman, 2018, illetve Árva et al., 2020).

Mindennek a közvetlen következménye a multik profitjának növekedése, valamint a társaságok tulajdonosainak és menedzsereinek a gazdagodása, a közvetett következmény pedig a szállítási tevékenység növekedése, ami jelentős széndioxid kibocsátással jár, és így erősíti a globális felmelegedést. Ugyancsak fontos megjegyezni, hogy a nyersanyagok, valamint félkész és késztermékek elkerülhetetlen mozgatása, szállítása mellett szükséges lehet esetenként az emberek nagytávolságú utazása is, ami szintén növeli a globális járványok kockázatát. Ennek nyomán, míg pár évszázada több mint egy év is kellett ahhoz, hogy egy Kínában pusztító járvány eljusson Európába, ma már – a COVID járvány példáján láthattuk – már pár óra is elég ehhez.

Az elmúlt évtizedekben a világ számos térségében és országában kérdőjelezték meg a globalizáció folyamatát. Ahogy azt az ENSZ Latin Amerikai Gazdasági Szervezete legutóbb a koronavírus járvány kapcsán kiadott elemzésében írták, hogy a 2008-as pénzügyi válságot követően a globalizációval és annak öngyógyító képességével szemben számos kétely merült fel, amelyek azóta sem nagyon csitultak. Mindehhez még hozzáteszik, a koronavírus járvány a kereskedelmi kapcsolatok megbénítása révén szétzilálják a globális értékláncokat, aminek következtében azok a nemzetközi vállalatok, amelyek ilyen módon szervezték tevékenységüket, komoly bajba kerülnek, és hasonlóképpen rosszul járnak a beszállítóik is (ECLAC, 2020).

5. A természeti erőforrások valódi értékének, árának, figyelmen kívül hagyása

Az ipari forradalom egyik alapja a fosszilis üzemanyagok kitermelése és felhasználása volt. Ennek kapcsán az ipar megszokta, hogy ezek árát elsősorban a kibányászásuk költsége határozza meg. Az árban nem szerepelt az, hogy a természeti erőforrások árának része kellene, hogy legyen újra képződésük költsége, amit egyszerűen figyelmen kívül hagynak. Az újra képződés természetesen egy bonyolult fogalom, sok esetben szó szerint lehetetlen – e helyett azzal kellene kalkulálni, hogy az illető erőforrást esetén annak kimerülése után milyen költséggel lehetne helyettesíteni. A természeti erőforrások valódi értékében ezen felül a felhasználásuk által keletkezett kárt is figyelembe kellene venni. Ez a környezetkárosítás, valamint a kapcsolódó egészségkárosítás. A környezetkárosítás egyik következménye bizonyos esetekben a globális felmelegedés, ami az elmúlt évtizedekben a középpontba került, ezért külön is kiemeltük. Azonban a környezetkárosítás, a gazdasági fejlődésnek tekintett növekedés ennél jóval tágabb körben okoz visszafordíthatatlan károkat. Ezek közül ki lehet emelni a talaj tönkretételét, a globális mikró-műanyag-szennyezést, az ivóvízbázisok elszennyezését, a mindent elborító hulladéktömeget.

Összetettebb jelenség az egészségkárosodás: nyilvánvaló tény a daganatos és allergiás betegségek számának emelkedése, ami mögött elsődleges és másodlagos környezetkárosító tényezők állnak. A nyilvánvaló hatással bíró elsődleges tényezők (pl. légszennyezés) mellett másodlagos tényezőkön például azt értjük, hogy a mind mesterségesebbé váló élelmiszer-termelés olyan adalékanyagokat, technológiákat használ, amelyek összességében károsítják az egészséget. Ennek oka a szintén problémásnak ítélhető gazdasági racionalitás mellett a túlnépesedés és a környezetkárosítás miatti kényszer.

Az egészségkárosítás mellett még vannak ilyen komplex negatív jelenségek – ezek egyike a viszonylag jól ismert és dokumentált biodiverzitás csökkenése. Kétségkívül lehet elefántcsordák vagy közönségesebb vadállatok nélkül is élni az emberiségnek, de az az életminőség nem ugyanaz, mint a mai, és egy modern közgazdaságnak a környezeti, természeti értékek felhasználása kapcsán ezt is be kellene árazni. Ugyan megjelentek ennek első formái, terjed a „szennyező fizet” elv, a széndioxid kibocsátásnak már egyre szélesebb körben ára van, de ez még messze nem elegendő.

6. A nem valóságos fogyasztói igények kielégítésének és a korlátlan gazdasági növekedésnek a kérdőjelei

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a termelés minden áron való növelése nem feltétlenül jelenti valódi emberi szükségletek kielégítését. A világ fejlett országaiban ma sok esetben (ma már inkább az esetek nagyobb részében) főként az erőszakos és jól szervezett marketingmunka által mesterségesen kreált szükségletek kielégítéséről van szó. De ez nem csak a minél több, gyorsan avuló divattermékek növekvő termelését eredményezi, hanem azt is, hogy az iparcikkek esetében az úgynevezett „beépített avulás” miatt az idő előtt elromló termékek miatt is új meg új dolgokat kell vennie a fogyasztónak, a régi meg mehet a szemétbe. A rendszeresen 5-6 év után elromló és gyakorlatilag javíthatatlan használati tárgyak jó példát jelentenek erre, de a gépkocsik esetében is találhatunk erre példákat. További probléma lehet az erkölcsi avulás problémája is, ami sok esetben azért következik be, mert adott feladatot egy új termék jobban, hatékonyabban tudja ellátni, de sok esetben (elsősorban a fogyasztási cikkek területén) csak a divat változásai tesznek egy adott terméket elavulttá.

Sok új kérdést kell majd feltennünk, a termelés céljait tekintve, kezdve a szükségletek valódiságától, egészen az egész rendszer fenntarthatóságáig.

Érdemes egy pillantást vetni az elmúlt 10 000 év gazdasági változásaira és feltenni azt a kérdést, hogy miért kezdett el az emberi gazdaság gyorsütemű növekedésbe a 18-19. század után. Yuval Noah Harari a neves izraeli történész írta, hogy az exponenciális gazdasági növekedés csak a kapitalizmus megjelenésével kezdődött, hiszen csak ekkortól vált lehetővé, hogy hitelek révén olyan dolgokat állítsunk elő, amelynek nincs még meg a fedezete anyagi oldalról. Korábban a gazdaság csak azonos értékű javak cseréjét jelentette, a nyereség pedig a „komparatív” előnyökből, vagyis az olyan termékekre való specializálódásból adódott, amelyben egy-egy térség, vagy egy mester jobb volt a többinél. Amint lehetővé vált a hitel révén olyan termékek és szolgáltatások előállítása, amely már jelentős új értéket testesítettek meg, akkor azokat persze el is kellett adni. Ezt az exponenciális gazdasági növekedést Angus Maddison hosszútávú idősorai igen jól illusztrálják. Jól mutatja a gazdasági növekedés hirtelen felgyorsulását a Maddison adatbázis hosszú távú egy főre eső GDP adatsora, ahol látható, hogy a 18. század végéig, a 19. század elejéig nem igazán volt gyors az egy főre eső GDP növekedése, majd onnantól hirtelen megugrott.

3. ábra.  Az egy főre eső GDP alakulása az elmúlt 2000 év során
forrás: http://www.ggdc.net/maddison/maddison-project/home.htm (2013 version)

A korábbihoz képest hihetetlenül felgyorsult termelési lehetőségek megjelenése után lépett be a képbe a marketing, mivel korábban csak azt lehetett eladni, amire kifejezett kereslet mutatkozott. A marketing révén a keresletet mesterséges felkeltésével már akkor is el lehet adni az új termékeket, ha korábban nem volt azokra kifejezett kereslet. Erre sokszor oly módon került sor, hogy új igényeket felkeltve mesterségen kreáltak keresletet…

És mi lehet ennek a gyors gazdasági növekedésnek az eredménye? Azon túl, hogy egyre többet termelünk és fogyasztunk, egy sor előre nem látható dolog is belép a képbe. Új betegségek, mint például az allergia tömeges megjelenése az emberekben, aminek a konkrét okait még ma sem ismerjük, de valószínű, hogy a tömeges szennyezés nagy szerepet játszik abban, de említhetjük éppen a több ezer négyzetkilométeres  úszó műanyag szigetet Hawaii és Alaszka közt, ahonnan a mikró-műanyagok a táplálékláncon keresztül bejutnak az emberbe is, de említhetnénk a termékek mesterséges, beépített avultatását is, ami mérhetetlen pazarlást eredményez, vagy a zoonózisok, vagyis az állatokról az emberre ugró fertőző ágensek megjelenését, mint pl. a MERS, a COVID-19 is, és még ami utána jöhet. Ezt az önpusztító gazdaságot talán meg lehetne menteni olyan új módszerek révén, mint például a „körforgásos gazdaság”, amikor a termelő dolga lenne a termék szervizelése, illetve abban az esetben, ha tönkremegy, feldolgozása, újra hasznosítása.

Az is érdekes, hogy a gyors és egyre korlátlanabb egy főre eső GDP nem maradt meg egyetlen ország privilégiumának, hanem akárcsak egy nagyon fertőző betegség, átterjed más országokra is.

4. ábra.  Az egyes országok gazdasági növekedésének „fertőző jellege”
forrás: http://www.ggdc.net/maddison/maddison-project/home.htm (2013 version)

A gazdasági növekedés fertőző jellege azt jelenti, hogy az egyes országok egyre gyorsabb növekedése példaként szolgál a többi országnak is. Minden olyan ország, amely akárcsak kissé lemaradt az egyre gyorsuló gazdasági versenyben, kétségbe esett és kötelességének érezte, hogy maga is felgyorsítsa a gazdasági növekedést, és szennyezze tovább a környezetét.  Jó példa erre Németország, Japán, Kína vagy a távol-keleti térség egyéb országai.

Ugyanakkor azt is lehetséges, hogy a vírus-járvány elmúlása után minden és mindenki igyekszik majd visszazökkenni a korábbi kerékvágásba, sőt, még nagyobb erővel fognak a környezeti és egészségügyi fenntarthatóság elleni hatások növekedni. A korlátlan és esztelen gazdasági növekedés iránti vágy úgy látszik be van kódolva az emberiségbe, vagy legalábbis az elmúlt pár ezer év fejlődése nyomán ez vált a természetes kiválasztódás révén meghatározóvá.

Lehetséges, hogy annak érdekében, hogy a gazdaság minél gyorsabban felpörögjön, vissza fogunk térni a COVID járvány után a korábbi fenntarthatatlan módszerekhez, a marketing generálta szükségletekhez és a környezetszennyező termeléshez. Látni kell ugyanakkor, hogy a mindent a járvány előtti időre igyekvő visszaállítás egy lehetséges opció, de akkor viszont fel kell készülni a koronavírus járványhoz hasonló újabb világjárványok ismételt megjelenésére, valamint a globális felmelegedés újabb kellemetlen egyéb következményeire is…

Megoldási lehetőségek a világban

A jelenlegi helyzetben a legnagyobb veszélyt az jelenti, ha sikerülne gyorsan leküzdeni a világjárványt, illetve annak gazdasági következményeit, és a „back to normal” illúziója nyomán korábbi tevékenységek a korábbi keretek között, a korábban megszokott módokon folytatódnának.  A COVID pandémia elmúlta első látásra jó hírnek tűnhet, egészen addig, amíg a következő világméretű járvány ki nem tör. Mert sajnos látni kell, hogy amennyiben nem változtatjuk meg a korábbi játékszabályokat, akkor újabb és újabb járványok kitörésére, és a termelés szakaszos kényszerű leállítására kell számítani. Az Allianz Research (2021) anyaga éppen ezt a tévedést követi el, amikor azt igyekszik feltárni, hogy miként lehetne visszatérni a COVID előtti gazdaságba és társadalomba…Ez azonban feltehetőleg nagyon nagy önáltatás ás tévedés lenne, és csak újabb, még veszedelmesebb és pusztítóbb járványoknak és pusztulásnak nyitna teret. Ugyanakkor mások (mint például Milne, 2021) arról írnak, hogy a COVID után minden meg fog változni, társadalmilag, gazdaságilag és politikailag egyaránt. Milne úgy látja, hogy számos kutatás igazolta, hogy az ember alapvetően nem a kényelmes, fizikai tevékenységektől mentes városi életre fejlődött ki, hanem olyan városiasodás előtt időkre, amikor körülbelül ötször annyi testmozgást végzett, mint a nagyrészt ülő életmódot folytató városi lakosságra jellemző. Nem véletlen, hogy napjaink városi lakosai közt sokkal nagyobb arányban található elhízott, magas vérnyomásos, szív- és érrendszeri betegségekkel küldő emberekkel, mint a természeti népeknél. De ugyanez vonatkozik az alacsonyabb immunrendszerműködésre is, mivel születésüktől kezdve ezek a városi emberek sokkal kevesebb fertőző ágenssel találkoztak, mint a természeti népek (Milne, 2021, 2-4. oldalak).

Ez a jelentős Post-Covid átalakulás tehát minden bizonnyal igen jelentős változásokat kell, hogy indukáljon. Mire van tehát szükség? Mindenekelőtt fontos lesz átgondolni az „alapvető emberi értékeket”, azokat a dolgokat, amelyeket az emberek fontosnak és értékesnek tartanak. Az a mentalitás, amely jelenleg nem az élet minőségét, hanem anyagi javak minden áron történő gyors növelését tekinti fő célnak, nem tartható fenn, mivel az alapvetően az emberi környezet visszafordíthatatlan pusztítását eredményezi csupán. Nagyon fontos még az is, hogy a túlzott városiasodás által okozott negatív hatásokat felszámoljuk.  De mindezek együttesen komoly életmódbeli, értékrendszerbeli, társadalmi és természetesen gazdaságokat változásokat kell, hogy indukáljanak.

De-urbanizáció, vagyis a városiasodás vissza fordítása

Napjainkban a világ lakosainak több, mint fele már nagyvárosokban lakik, és feltehetően nem lenne lehetséges ezt a tendenciát megfordítani. Ugyanakkor arra talán van lehetőség, hogy az emberek számára egészségesebb városi környezetet teremtsünk.

Mivel egyértelmű, hogy emberi szervezet (a test és a psziché) nem a mozgásszegény városi életre, hanem a sokkal dinamikusabb szavannai életre fejlődött ki, nagyon fontos, hogy a hagyományos gépjárműhasználatra épülő, ülő életmóddal együtt járó városi élet adja át a helyét egy sokkal egészségesebb település szerkezetnek, ahol a gépjárművek és a közösségi közlekedés helyett az emberek sétálva, illetve biciklizve juthatnak el lakóhelyükről a bevásárlás, a szórakozás és a munkavégzés helyszíneire… Carlos Moreno, a párizsi Panthéon-Sorbonne professzora kidolgozta a „15 perces város” koncepcióját, amelynek az a lényege, hogy „a városokat úgy kell kialakítani, vagy újra-kialakítani, hogy 15 perces biciklizésnél vagy sétánál ne kelljen messzebb menni a lakóhelyünktől az alapvető városi igények kielégítéséért: vagyis munka, lakás, étel, egészség, oktatás, kultúra és szórakozás mind megtalálható volna egy ekkora periméteren belül. Minden mini-városnak volna saját irodanegyede, sportlétesítményei, kávézói, éttermei, egészségügyi intézményei, iskolái, zöldterületei és kulturális központjai – úgy, hogy 15 perces időtávon belül elérhetőek legyenek. A parkolók helyett bicikliutakat létrehozni, a meglévő infrastruktúrát multifunkcionálissá alakítani: az iskolák használhatóak pl. közösségi térként tanítás után vagy este, a használaton kívüli épületekben közösségi irodákat lehet kialakítani” (Euronews, 2021.09.15). Párizsban ezt a koncepciót láthatóan hamarosan meg kívánják valósítani.

Területfejlesztési politika: Tájvédelem és a biodiverzitás megőrzése

Mindehhez szorosan kapcsolódik a környezetpusztító emberi tevékenységek visszaszorítása. Például a nagyüzemi monokulturális mezőgazdaság végeláthatatlan búzamezői és kukoricaföldjei mind súlyos környezeti veszélyforrást jelentenek. Ezzel szemben táj és emberbarát mezőgazdasági termelés ösztönzésére van szükség, mivel csak ez képes megóvni az egészséges környezetet és a biztosítani a vidéki életforma fennmaradását.

Ugyancsak kiemelten fontos lesz a COVID uráni időkben a biodiverzitás hatékonyabb védelme, vagyis a növények és állatok változatosságának megőrzése, hiszen anélkül a természet egyensúlya képes alapvetően megbomlani. El kell terjeszteni azokat a gondolatokat is, hogy egyes esetekben nem tudjuk még pontosan azt, hogy a környezet vagy természetkárosítás milyen pontos mechanizmusokon keresztül okoz problémákat, de nagy valószínűséggel problémákat fog okozni, és a biztonságos magatartás ennek megelőzése. A pandémia miatt sok ember számára lett fontos a jövőbeli kockázatok csökkentése – ezt kellene most kihasználni, megfelelő irányba terelni.

Az üzleti gazdaságtan (business science) és a gazdaságpolitika közelítése egymáshoz

Az ember testi felépítését figyelembe vevő, életmód-átalakítások mellett nagyon fontos még, hogy a COVID utáni gazdaságban a pusztán profit maximálásával foglalkozó üzleti tudományok és a távolabbi, externális hatásokat is figyelembe vevő gazdaságpolitika közeledjen egymáshoz, de oly módon, hogy az üzleti tudományok, a business sciences építsék be magukba a gazdaságpolitika távlati szempontjait is. Egyébként már eddig is voltak erre nézve törekvések, de sok esetben kilógott a lóláb, és bírálták is a nagyvállalatokat azért, mert csak formálisan emelték be a „vállalati célok” közé a társadalmi felelősségvállalást, illetve a környezet megóvását. Sajnos ezek eléggé átlátszó dolgok, amelyek végső soron elidegeníthetik a vállalat stakeholdereit, mindazokat, akik hatással vannak a gazdálkodó egység tevékenységére.

Érdekes, hogy már évekkel korábban, egészen pontosan 2010 körül Kotler, a modern marketing elismert atyja és munkatársai a Marketing 3.0 című könyvük előszavában  arról beszéltek, hogy a „marketing elmúlt 60 éves története során a termék-központú (marketing 1.0) irányából a fogyasztó központú (marketing 2.0) felé, majd végül napjainkban az új környezet (environment) dinamizmusának megfelelően az emberiség vonatkozású dolgok (humankind issues) felé mozdult el (marketing 3.0)” (Kotler et al., 2010. xi. oldal).

Bár ismerve Kotler munkásságát, kérdéses, mennyire kell ezt a kijelentést készpénznek venni, avagy csak a világ legismertebb marketing gurujának egyszerű marketing fogásáról van szó, az már figyelemre méltó, hogy a könyvül utolsó, kilencedik fejezetének a „Környezeti fenntarthatóságra való törekvés” alcímet adta…

Állami beavatkozások és az állami tervezés fontossága

A COVID utáni közgazdaságtan céljaihoz mindenképpen fontos lesz majd egy fokozódó állami beavatkozás, amin belül kiemelkedő szerepet kell, hogy kapjon a tudatos államilag irányított területfejlesztés, hiszen a korlátlanul növekvő nagyvárosok (főként a harmadik világ országaiban kialakult 21 milliós megpoliszok, amelyek nem rendelkeznek megfelelő infrastrukturális, illetve egészségügyi feltételekkel) folyamatos kihívásokat jelentenek, amelyek egyenes következménye lehet a világméretű járványok kialakulása, valamint erősödése. A gyorsan növekvő kelet-ázsiai országok (Japán, Kína, Dél-Korea, Tajvan, Malajzia) már a „fejlesztő állam” 1970-es évek kezdett bevezetése óta jelentős mértékben használja az állami beavatkozást a gazdasági fejlődés fokozása érdekében.

A mesterséges kereslet-generálás visszafogása

Igen fontos lesz majd azon állami és civil összefogáson alapuló fogyasztóvédelem, amely nem csak a fogyasztó egyszerű becsapása esetén lép fel, hanem akkor is, amikor egy termék fejélesztése során tudatosan beépítik az avulást, azt, hogy egy viszonylag rövid idő alatt menjen tönkre a termék. Hasonlóan fel lehetne lépni ennek a fogyasztóvédelmi szervezetnek az úgynevezett „gyors divat” (fast fashion) ellen is, ami a ruházati iparban az új termékek termelésének felpörgetését jelenti és egyúttal azt is eredményezi, hogy a fogyasztási cikkek nagyon gyorsan kimennek a divatból és kerülnek ezért kidobásra. Persze megfelelő iskolai és iskolán kívüli oktatással kellene tudatosítani a fogyasztókban azt is, hogy mennyire fontos a természet, valamint a természeti erőforrások védelme, az azokkal való takarékosság.  

A globális termelési értékláncok rövidítése, a termelés földrajzi elhelyezkedésének koncentrálása

Az a neo-globalista tendencia, amelynek a lényeg az, hogy egy-egy vállalat termelését a világban földrajzilag optimalizálja, oly módon, hogy az alacsony hozzáadott értékű tevékenységeket az olcsó munkabérű országokba telepíti ki, és ennek révén nagy volumenű terméket szállít világszerte, ökológiailag már egyre kevésbé fenntartható. Fontos lenne olyan külön környezeti adókat kivetni a nemzetközi vállalatokra, amelyek visszaszoríthatnák a termékek nagy volumenű távoli szállítását.  Erre egyébként most kiváló lehetőség nyílt: egyrészt a pandémia miatt az ellátási láncok sebezhetősége nyilvánvalóvá vált, másrészt bizonyos költségek irreális módon növekedtek – így ez igaz a tengeri szállítási költségekre. Lehetséges lenne egy olyan szabályozás kialakítása, amely hosszú távon adók szofisztikált rendszerével magasan tartsa ezeket a költségeket, a bevételekből környezet-helyreállító beruházásokat (pl. a tengerek megtisztítását) finanszírozva. Ehhez azonban a világ jelenlegi szintjénél nagyobb szervezettségére, integrációjára lenne szükség, ami azonban a fenntarthatósági, környezetvédelmi célok megvalósításához amúgy is elengedhetetlen. Egy globális problémát hosszú távon nem lehet csak nemzetállami szintű vállalásokkal megoldani.

A termelés céljainak újra fogalmazása

Nagyon fontos lenne átfogalmazni a gazdaság céljait, és a mai „bruttó hazai termék” (GDP), vagyis a gazdasági növekedés kizárólagos vizsgálata helyett a Nettó Jólét, a „Net Welfare” (még pontosabban Fenntartható Nettó Jólét)) középpontba állítása lenne szükség, amelyben figyelembe kellene venni a fenntarthatóságot és a környezet állapotának megőrzését is. Sajnos a GDP egy egyszerű, könnyen mérhető és jól érthető kategória, szemben a sokkal bonyolultabb, nehezebben számítható Net Welfare mértékével, de ebben az irányban mindenképpen el kellene mozdulni, amennyiben hosszabb távon fenntartható és alapvetően válság és járványmentes gazdaságra törekszünk.

Az információ társadalom jelenség környezetmentő irányba történő befolyásolása

Az információs társadalom vagy a ma divatos fogalom, az ipar 4.0 megteremtheti a lehetőségét annak, hogy a környezetszennyező termelés helyett környezetkímélő megoldások terjedjenek el. Ráadásul a technológiai fejlődés révén szükséges folyamatos változásokba könnyebb egy új szemlélet kritériumait beépíteni, mint ha ezt egy statikus, beállt gazdasági rendszerbe kellene azt megtenni. A feladat, illetve a lehetőség e téren az, hogy ne csak egy-egy termék, vagy termékösszetevő esetén történjen ez meg, hanem komplex módon alakuljon át a mai gazdaság fenntartható gazdasággá. A technológiai fejlődés következtében alapvetően meg fog változni a munkaerőpiac (Várhelyi T. (ed), 2007), ami szintén növeli a gazdaság fenntarthatóvá tételének esélyét. E mellett a szolgáltatások súlyának növekedése is egy lehetőség: ha már a jelenlegi gazdasági növekedési logika alapján növekedni, túlfogyasztani kell, akkor álljon a túlfogyasztás a környezetet nem károsító szolgáltatásokból.

Újfajta gazdasági tevékenységek (körkörös gazdaság és sharing economy) széleskörű alkalmazása

A hagyományos, eldobható termékeket termelő piacgazdaság mellett az egyre népszerűbb „sharing economy” (megosztásos gazdaság) és a hulladék nélküli gazdaság (körkörös gazdaság) elveinek szélesebb körű alkalmazása segíthet az ökológiai katasztrófa elkerülésében…természetesen ez nagyon tudatos tervezést és szemléletváltozást igényel.

A turizmus a pandémia után

A globális termelési értékláncok rövidítésével analóg módon turizmus területén is hasonló törekvések érvényesülésére lehet szükség, vagyis a nagy távolságokra irányuló turizmust a hazai, illetve régiós, rövid távú turizmusnak kellene felváltani. Ehhez sajátos állami adózási és támogatási rendszer kialakítása lesz szükséges. Már több nyugat-európai országban a fiatalok körében elterjedt az úgynevezett „repülési szégyen”, vagyis az, hogy akik feleslegesen sokat repülnek, egyfajta szégyenérzetet éreznek viselkedésük miatt. Ugyanilyen fontos lenne az úgynevezett „over-tourism”, a „túlturizmus” által okozott környezeti károk tudatosítása is. A világban számos helyen (elsősorban a marketing indukált kereslet következtében) számos turisztikai desztináció, látogatói célpont teljesen el lett szennyezve (mint például a Himalája), vagy a mértéktelenül érkező turisták miatt a lakosoknak és a látogatóknak egyaránt élvezhetetlenné váltak (mint például Velence Olaszországban, illetve egyes indiai területek). Megoldás lehet a károsítás költségeinek beépítése (belépési díj, mint egyes nemzeti parkok esetében). Egyes esetekben ez kifejezetten magas, elrettentő hatású is lehet, amire egyes desztinációk, pl. tűzföldi szigetek esetén már ma is van példa: ha nem csak a tengerről akarjuk nézni a pingvineket, hanem partra is akarunk szállni, akkor az odautazással összemérhető plusz költséggel kell számolnunk. E mellett a túlturizmus helyi megoldására a megfontolt, célzott marketing támogatása jelenthet még megoldást, ahol a kevés számú különleges látnivaló kiemelése helyett egyes régiók brand-építését és megismertetését kellene előtérbe helyezni. Ugyancsak lehetőség a posztmodern marketing, illetve e gondolatkörbe tartozó termékfejlesztés támogatása is. Erre vonatkozóan ld. például a szerzők korábbi cikkét (Várhelyi, T., Árva, L., 2020).

Az oktatás szerepének erősítése

A Post-Covid társadalom és gazdaság fontos elemét kell, hogy jelentse az oktatás olyan irányú fejlesztése, amely felhívja a figyelmet a környezet megóvásának fontosságára és arra, hogy a szennyezést is meg kell fizettetni a szennyezővel. Ez a szemléletformálás és tudás-átadás az oktatás minden formájának a feladata, az óvodától az egyetemekig és a postgraduális képzésekig. Evidenssé kell tenni, hogy a gazdasági fejlődés korában hajszolt módja fenntarthatatlan, és a modern korban más értékeknek kell prioritást adni.


Irodalomjegyzék:

Allianz Research (2021): The Middle Income Trap: Inequality Across Countries after COVID-19. Euler Hermes.

Arva, L. – Pasztor, Sz. – Pyatanova, V. (2020): Some Thoughts on the Relationship between Multinational Corporation Strategies and the Changing Patterns of International Trade: The Geographical Optimization Principle. Economy and Finance, March, 2020. Vol. 7. Issue 1. DOI: 10.33908/EF.2020.1.3.

Árva László – Várhelyi Tamás (2020): Elmozdulás a minőségi turizmus felé, A fenntarthatóság a turizmusban a koronavírusjárvány után. Polgári Szemle, 16. évf. 1–3. szám, 2020, 94–114., DOI: 10.24307/psz.2020.0707.

Csath, Magdolna (2019): Közepes jövedelmi csapda vagy fejlettségi csapda és a költségvetési hatások    Pénzügyi Szemle, 2019/1

Daragmeh, Ahmad, Lentner Csaba, Sági Judit (2021): FinTech payments in the era of COVID-19: Factors influencing behavioral intentions of “Generation X” in Hungary to use mobile payment, Journal of Behavioral and Experimental Finance 32 pp. 1-12. Paper: 100574, 12 p. (2021), DOI ResearchGate publ. WoS Scopus

ECLAC (2020): Report on the economic impact of coronavirus disease (COVID-19)  on  Latin America and the Caribbean.

Euronews (2021): 15 perces város: a jövő kulcsa vagy csupán utópia? https://hu.euronews.com/2021/09/15/15-perces-varos-a-jovo-kulcsa-vagy-csupan-utopia. 15/09/2021.

Gee, Henry (2012): Humans Are Doomed to Go Extinct, Habitat degradation, low genetic variation and declining fertility are setting Homo sapiens up for collapse. Scientific American, November 30, 2021, https://www.scientificamerican.com./article/humans-are-doomed-to-go-extinct/

Maddison Project Database, version 2020. Bolt, Jutta and Jan Luiten van Zanden (2020), “Maddison style estimates of the evolution of the world economy. A new 2020 update”.

Milne, G. (2021). Post-Pandemic Urban Living: Back to the Stone Age? Academia Letters, Article, 1717. https://doi.org/10.20935/AL1717.

Philip Kotler, Hermawan Kartajaya and Iwan Setiawan (2010):. Marketing 3.0: from products to customers to the human spirit. Hoboken, N.J.: Wiley, 2010.

Krugman, P. 2018. Globalization: What Did We Miss?  

https://www.gc.cuny.edu/CUNY_GC/media/LISCenter/pkrugman/PK_globalization.pdf

Pol Andràs (2020): “De‐Globalisation? Global Value Chains in the Post‐COVID‐19 Age. Harvard University November 16, 2020.

Moreno, C., Allam, Z., Chabaud, D., Gall, G., and Pratlong, Fl. (2021): Introducing the “15-Minute City”: Sustainability, Resilience and Place Identity in Future Post-Pandemic Cities.

Science et Vie” (2016): Permafrost: et si’il liberait des armées de virus? 2016, december

Várhelyi T. (ed) (2007): Az információs társadalom fejlődése és a munkaerőpiac (ISBN 978-963-06-2980-5) Debreceni Egyetem TEK, DLE 2007.

Várhelyi, T., Árva, L. (2020): Toward Complex and Sustainable Tourism in Hungary, Civic Review, Vol. 16, Special Issue, 2020, 85–102, DOI: 10.24307/psz.2020.1206

United Nations (2010):  Population Estimates,   http://esa.un.org/wpp/unpp/panel_population.htm

United Nations (2020): “Population Projections”. United States Census Bureau.

World Happiness Report, 2020 (2021): https://worldhappiness.report/ed/2020/

World Population Density Map (2021): https://www.reddit.com/r/MapPorn/comments/d7pzjq/world_population_density_map_oc/

World Population Growth. (2021): Our World in Data. https://ourworldindata.org/world-population-growth.


[1] Ugyanakkor arra vonatkozóan is vannak vélemények, hogy földrajzilag milyen megoszlásban kerül erre sor, sokáig Ázsiában volt a népességnövekedés a leggyorsabb, de az utóbbi évtizedekben ezt a helyet Afrika vette át. Ugyanakkor több elemzés felhívta a figyelmet arra is, hogy 2050 után a Világ gyors népességnövekedése le fog jelentősen lassulni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük