Oroszország agressziója, a háború eszkalációja, s az ukrán vér árán háborúpárti USA, NATO és Nyugat fegyverszállító akciói együttesen: a harmadik világháború kirobbanásával fenyegetnek. Olyannal, amelyből nincsenek egyéni kimenekülési utak, sem a szegényeknek, sem a gazdagoknak, mert nem élheti túl az emberiség.
Látható, hogy Oroszország elszánt a ma ukrajnai, de többségükben oroszok lakta területek visszaszerzésére. S az is, hogy Ukrajna (mögötte a korlátlan mennyiségű hadiipari és anyagi támogatásokkal) szinte mindenre kész politikai, kormányzati, gazdasági érdekei védelmében. Tudható azonban, hogy a harcokban résztvevők – így az USA és a Nyugat is – eddig jobbára a korábbi évtizedek haditechnikáját amortizálták. Az emberáldozatokon, rombolásokon túl – valódi eredmény nélkül.
A mindig embertelen háborúk jól ismerhető logikája szerint, ha a pusztítást meg nem állítja a politikai, gazdasági, hatalmi érdekeken túlmutató értelem, humánum, az élet és a Föld védelmének elsődlegessége – mi mind csak vesztesek lehetünk. Mert „a győzelemért” e háborúban jöhet majd a modern haditechnika, s akár lokálisan, akár globálisan az atom is. Akkor pedig mindennek vége lesz.
Igazságos háború nincs. Józan ésszel senki nem gondolhatja komolyan, hogy Oroszországot – Napóleon és Hitler után – most majd le tudja győzni az USA, a NATO és a Nyugat. Ahogy azt sem, hogy a mesterségesen (Lenin, Sztálin és Hruscsov által) létrehozott mai Ukrajnát, az ukrán nacionalistákat, a jobboldali kormányt, amely nemzetiségeit (kiváltképpen az oroszokat) évtizedek óta jogfosztással, ellehetetlenítéssel, olykor „modern” pogromokkal bünteti – ezek a háború kirobbanásának legfőbb okai –, meg lehet menteni. Be kell látnunk, ha a térségben békét akarunk, akkor semmi nem maradhat úgy, ahogyan eddig volt.
Jól emlékszünk az ENSZ 1999-es, látványos kudarcára a balkáni háborúk idején, s annak „eredményeként” Jugoszlávia – jórészt az USA által diktált – kis, részben máig működésképtelen államokra való feldarabolására. Ez ellen hiába tüntettünk civilként – tízezrekkel együtt – a Balkán Békéjéért Mozgalom keretében, s tettünk békejavaslatokat is – az ENSZ a II. világháború kirobbanását megakadályozni képtelen Népszövetsége juttatta eszünkbe akkor. Most mégis azt kell mondjam: a háborút lezáró tárgyalásokra, a béke kikényszerítésére ma is az ENSZ hivatott.
Az ENSZ-nek kell kezdeményeznie az új forgatókönyv szerinti tárgyalásokat, s végig-vinnie azokat a békekötésig. Laikus ésszel is érthető, nagy tétről van szó. A békéhez vezető út mindenki számára – ha a tájékoztatás teljes és kiegyensúlyozott – átláthatóvá tehető. S civil kezdeményezésként, mint 1999-ben, ma is tehetnénk több javaslatot, megfogalmazhatnánk tárgyalási forgatókönyveket az ENSZ-nek. Példaként egyet – nem a kizárólagosság hamis tudatával – leírok magam is. Íme:
1)Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szólítsa fel a harcoló feleket az azonnali és teljes tűzszünetre úgy, hogy egyidejűleg – a tényleges fegyverszünet érvényesítéséért – leállíttatja: a) az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, b) az EU gazdasági-pénzügyi szankcióit Oroszország ellen, c) a NATO bekerítő-jellenű, fenyegető terjeszkedését az oroszországi határok mentén. Ezek előfeltételei kell legyenek a béketárgyalások megkezdésének.
2)Az ENSZ-nek fel kell kérnie ugyanekkor az EU-t is, hogy a jövőben bővítésére csak akkor kerítsen sort, ha a felvételt kérő államnak sem közjogi, szabadságjogi, emberjogi, nemzetiségjogi, szociális- és munkajogi, sem korrupció-ellenes tevékenysége – alkotmányban, törvényekben garantált és érvényesített módon – nem képezi jogos kritika tárgyát. (Ukrajna e feltételeknek ma nem felel meg.)
3)Ezek megtörténte után haladéktalanul – az ENSZ főtitkár vezetésével – meg kell kezdeni béketárgyalásokat. Úgy, hogy azokon kizárólag a két harcoló fél tárgyalásra, megállapodásra, annak betartatására képes vezetői vehessenek részt. Ott tehát sem az USA, sem az EU, sem más államok – egyéb hatalmi-politikai és gazdasági érdekeket is érvényesíteni akaró – képviseletei ne lehessenek jelen.
4)A béketárgyalások célja egy olyan új, független állam létrehozása kell legyen, mely az orosz többségű félkört, azaz, Harkov, Izjum, Szeverodonyeck, Luhanszk, Donyec, Mariupol, Herszon területeit foglalná magába. Ezek tehát így sem Oroszországé, sem Ukrajnáé nem lennének többé. A Krím félsziget Oroszország része maradna. Senki sem „győzne” tehát a harcban. Az új köztársaságot, ha az e területeken élők is akarják – EBESZ által ellenőrzött –, népszavazás közakarata hozná létre. Függetlensége azt jelentené, hogy nem lehetne tagja a FÁK-nek és a NATO-nak, ill. más katonai szövetségnek sem. Az új köztársaság ENSZ tag lenne, s a demokratikus rend alkotmányos, törvényi feltételeinek biztosítása után EU tag is lehetne. Így itt – szemben Jugoszlávia feldarabolásának máig ható, negatív következményeivel – egy politikailag, gazdaságilag és társadalmilag egyaránt működőképes (sőt, gazdag), katonailag semleges, független állam jönne létre az ENSZ közreműködésével. Olyan, amelynek polgárai tartós békében élhetnének.
Azt gondolom, hogy e – klasszikus értelemben vett – civil javaslat megérdemli a megfontolást mind az olvasók, mind az illetékesek részéről, mert célja szerint egy megvalósítható, kiegyensúlyozott megoldást nyújthatna a háború befejezéséhez, s a béke megteremtéséhez a térségben és Európában.
A szerző társadalomkutató, az egykori Balkán Békéjéért Mozgalom ügyvivője és szóvivője