Először azt írtam címnek, hogy „Búcsú Kopátsy Sándortól”, de nem találtam jónak, kijavítottam. Hiszen a gondolatai, az értékrendje , a szelleme, ezeken keresztül a személyisége élő és eleven, beépült a személyiségembe, a barátokéba, itt él köztünk, bennünk, itt él bennem is. Ezért elegendő, és most hogy elment, illendő is, ha emlékezek, emlékezünk Rá. Az első dolog, ami eszembe jut Vele kapcsolatban, a hálaérzés. Hálás vagyok a sorsnak, hogy találkozhattam az írásaival, a világlátásával, problémafelvetéseivel, útkeresésével, javaslataival. Ezekre rezonált a lelkem, megerősítettek saját kutatásaimban, ismeretlenül is felnéztem Rá, úgy éreztem, rokon lelkek vagyunk. Még hálásabb vagyok azért, hogy később személyesen is…