2025 Európa geopolitikai ébredésének az éve. A formálódó többpólusú világ és Donald Trump elnökségi időszaka egyre sürgetőbbé teszi azt, hogy Európa újra pozícionálja magát a formálódó új világrendben és önálló nagyhatalmi/geopolitikai szereplővé váljon. Milyen szerepe lesz az Európai Uniónak az európai kontinens szuverén pólussá alakításában? Egy gazdasági/monetáris unió lehet-e egyáltalán geopolitikai szereplő? Az előadáshoz kapcsolódó „Európa a 21. század geopolitikai stratégiáiban” című tanulmány már olvasható a Kommentár folyóirat 2025/1. számában.
-
-
2024. július 25-28. között került sor a XXV. Jubileumi Széphalmi Diétára. Az elsőt, a Kazinczy Ferenc szellemét idéző településen, Széphalmon 2000. augusztus 6-12. között rendezték azzal a céllal, „hogy a jelenlévők kötetlen és baráti formában, előítéletek nélkül vitassanak meg olyan alapvető kérdéseket, amelyek közéleti cselekvéseinket és jövőnket is alapvetően meghatározzák.” 2024. július 26-án az első előadást Bernek Ágnes geopolitikai kutató tartotta. Előadásának egyik központi kérdése az volt, hogy Magyarország előtt milyen lehetőségek állnak a többpólusú világban betöltött szerepével kapcsolatban. Mit kellene tennünk azért, hogy hazánk regionális pólussá, valódi kitörési ponttá válhasson, és hogyan lehetne hálózattudományi szempontból Magyarország új összekötő állam…
-
Oroszország agressziója, a háború eszkalációja, s az ukrán vér árán háborúpárti USA, NATO és Nyugat fegyverszállító akciói együttesen: a harmadik világháború kirobbanásával fenyegetnek. Olyannal, amelyből nincsenek egyéni kimenekülési utak, sem a szegényeknek, sem a gazdagoknak, mert nem élheti túl az emberiség. Látható, hogy Oroszország elszánt a ma ukrajnai, de többségükben oroszok lakta területek visszaszerzésére. S az is, hogy Ukrajna (mögötte a korlátlan mennyiségű hadiipari és anyagi támogatásokkal) szinte mindenre kész politikai, kormányzati, gazdasági érdekei védelmében. Tudható azonban, hogy a harcokban résztvevők – így az USA és a Nyugat is – eddig jobbára a korábbi évtizedek haditechnikáját amortizálták. Az emberáldozatokon, rombolásokon…
-
Széphalmi Diéta, 2017. Az európai bevándorlás esetében ki kell emelni, hogy az európai gyarmattartó országok és az afrikai és ázsiai iszlám lakta területek közt évtizedeken vagy akár évszázadokon át nagyon szorosak voltak a gazdasági és a társadalmi kapcsolatok, és ezért az Európába történő iszlám bevándorlás – érthető módon – napjainkban felülmúlja szinte az összes egyéb, Európán kívülről érkező bevándorlás mértékét. Sok esetben a volt gyarmattartó országok lakosaiban élő látens vagy nyílt lelkiismeret-furdalás és hozzájárul ahhoz, hogy nem csak elfogadják, hanem sok esetben üdvözlik is a fejlődő országokból érkező bevándorlást. Michel Houellebecq, francia szerző, 2015-ben, a Charlie Hebdo elleni véres merénylet…
-
„Nincs még egy olyan könyörtelen vadállat, mint az ember. Életünk csaták sorozata, és végét a győzelem vagy a vereség jelenti. Nem engedhetjük meg, hogy bárki is megszívasson minket.” (Donald Trump, 1981[1]) November 8. éjjelén sokan nem aludtak; sem az USA-ban, sem Nyugat-Európában, sem pedig Magyarországon. Az amerikai elnökválasztás utáni napokban így sokan tiszteltek meg a kétségbeesett kérdéseikkel: „hogyan, és miért történhetett ez meg?”, s főleg: „mi lesz ezek után , a világgal, s főleg: velünk magyarokkal?!” Kíséreljük meg együtt a higgadt elemzést; és készüljünk fel a jövőre. Ki nyert, és ki veszített? Trump-ra, mint emberre, nincs értelme túl sok szót vesztegetni.…


