2024. július 25-28. között került sor a XXV. Jubileumi Széphalmi Diétára. Az elsőt, a Kazinczy Ferenc szellemét idéző településen, Széphalmon 2000. augusztus 6-12. között rendezték azzal a céllal, „hogy a jelenlévők kötetlen és baráti formában, előítéletek nélkül vitassanak meg olyan alapvető kérdéseket, amelyek közéleti cselekvéseinket és jövőnket is alapvetően meghatározzák.” Vadász János korreferátumára 2024. július 26-án, Szegvári Péter előadása után került sor. Korreferátumának középpontjában a közszolgálati humánpolitika, azaz az emberi erőforrás kívánatos programja és lehetséges fejlesztése állt.
-
-
A rendszerváltozás társadalmi, gazdasági és politikai értelemben egyaránt bukott rendszerének a kezdetektől fogva súlyos hibája volt, hogy amiközben (mit se tudva Weöres Sándor verséről) „államreform kéne régen” – harsogta, addig annak tartópillérét, a közszolgálatot, s benne a köz szolgálatáért dolgozó embert alázta, egzisztenciálisan ellehetetlenítette, legjobbjait pedig el is üldözte a pályákról. A „rendszerváltók” pártpolitikáinak félműveltsége máig nem tudja a különbséget a bürokrata (a szakértő) és az apparatcsik között. Nem tudja megkülönböztetni a szakmai alapú közszolgálatot az apparátusok saját, féktelen hatalmi törekvéseitől. Nem érti az ’50-es évek „bürokrácia” (szakértelem) elleni harcát, ezért azt ma is folytatva küzd a közszolgálat ésszerű, társadalmat-gazdaságot…
-
Együttműködési kultúra nélkül, növekvő munkavállalói alávetettségben Ahonnan jöttünk „Tiéd az ország, magadnak építed!” – harsogta Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes 1948 januárjában. Tömegek hittek e jelszóban, mert olyan világban akartak élni, amelyben a hatalom megszünteti a mindenkori tulajdonosok, munkáltatók, és a kiszolgáltatott munkavállalók közötti egyenlőtlenséget. S a felszabadulás utáni Magyarország – e hitnek is köszönhetően – olyan gyorsan épült újjá, indult el új fejlődési pályán, hogy annak még a nyugati megfigyelők is csodájára jártak. A társadalom és a demokrácia követelményei, formálisan, egy irányba mutattak 1945-1947 között. A tömegek vágyait kihasználó politika s az eszközeivel visszaélő propaganda eközben sikerrel fedte el a demokrácia…





