A rendszerváltozás társadalmi, gazdasági és politikai értelemben egyaránt bukott rendszerének a kezdetektől fogva súlyos hibája volt, hogy amiközben (mit se tudva Weöres Sándor verséről) „államreform kéne régen” – harsogta, addig annak tartópillérét, a közszolgálatot, s benne a köz szolgálatáért dolgozó embert alázta, egzisztenciálisan ellehetetlenítette, legjobbjait pedig el is üldözte a pályákról.
A „rendszerváltók” pártpolitikáinak félműveltsége máig nem tudja a különbséget a bürokrata (a szakértő) és az apparatcsik között. Nem tudja megkülönböztetni a szakmai alapú közszolgálatot az apparátusok saját, féktelen hatalmi törekvéseitől. Nem érti az ’50-es évek „bürokrácia” (szakértelem) elleni harcát, ezért azt ma is folytatva küzd a közszolgálat ésszerű, társadalmat-gazdaságot egyaránt fejlesztő rendszere ellen. A nem dicső múltból örökölt, értelmiségellenes politikái ’89 után, ma is azt sulykolják: amit a „termelő szférák” létrehoznak, azt oszthatjuk szét a „nem termelő” szférákban. Mintha a szakszerű igazgatás – jó szabályozásokkal és emberséges ügyintézéssel, a minőségi oktatás-művelődés – kiművelt, okos emberfőkkel, a hatékony egészségügy – egészségben élő emberekkel, nem lenne „termelőerő”. Nem kell kalandos ész annak belátásához, hogy a világ „termelő” és „nem termelő” szférákra való felosztásán már rég túllépett az idő. Mindezen tudások, műveltségek hiánya ezért (is) vezetett egyenes úton a rendszerváltozás rendszerének bukásához.
Ám, ha több, mint három évtized után, a ránk omlott, „hibás mai rendszer” romjait eltakarítva, újat akarunk építeni, akkor be kell látnunk: ahhoz új társadalmi-politikai gondolkodás, program, cselekvés, s új közszolgálat, az abban lévő felelős szakértelemmel együtt szükséges.
Ennek az új közszolgálatnak a racionális, funkciókban szinkroniást mutató, polgár-barát, szolgáló-szolgáltató, tevékenység- és intézményrendszerét kell megteremteni az államreform részeként. A program komplex: jogi, strukturális, humánpolitikai rendjével, és a működési feltételeket biztosító finanszírozással. Tudjuk, e program megvalósítása, mint korábban, úgy most is kizárólag politikai döntést igényel, azaz, nem a költségvetés pillanatnyi állapotától függ.
De azt is tudjuk: ennek az új közszolgálatnak a létrehozása és működtetése csak a köz szolgálatát szakértelemmel végző, társadalmi-jogi-egzisztenciális értelemben egyaránt megbecsült közszolgálati dolgozókkal lehetséges. Az alábbiakban ezért a közszolgálat humánpolitikai fejlesztésének kívánatos programját mutatjuk be.
Kiinduló pontunk: a különbség-tétel a közfeladatot ellátó (pl.: közigazgatás, oktatás-művelődés, egészségügy, szociális ellátás, honvédelem és rendvédelem, igazságszolgáltatás stb.) intézményekben a közérdekű foglalkoztatás – és a magánmunkáltató (jellemzően: a tőkés, vagy megbízottja) által üzemeltetett, profitorientált vállalkozás magánérdekű foglalkoztatása között.
Ez utóbbit a Munka Törvénykönyve, a versenyszféra, a magánmunkáltató által dominált szabályozása jeleníti meg, amelyben a munkavállaló és e tőkés (vagy képviselője) közötti versenyalku, s a szabályozás hoznak létre munkaviszonyt. Ezt mindig a magánmunkáltató érdeke határozza meg.
Ezzel szemben a közszférában a közérdek, a közjó érvényesítése a mindenkori kormány-önkormányzat, jogszabályokban meghatározott feladata. A közszolgálat dolgozóját e munkáltatóknak alku nélkül, kizárólagosan a jogi szabályozásnak megfelelően, a közfeladati érdekek érvényesítésére kell alkalmazniuk. De tudjuk, ez nincs így: az értékek-szabályozások átpolitizáltsága károkat és káoszt okozott.
(A non profit szektorban – pl.: egyház, alapítvány, egyesület – a közfeladat-ellátás dominanciája kell döntsön a jövőben az új közszolgálati törvény alkalmazásáról.)
Gyökeres változtatás kell tehát, amihez az alábbiak megvalósítása szükséges:
1)Új közszolgálati törvényt kell alkotni – amely megszünteti a már felsorolt közszolgálatok közötti „oszd meg és uralkodj!” célú, kaotikus, közpénzt-pazarló gyakorlatot, s elismeri, hogy minden közszolgálat egyformán fontos a társadalom, s a benne élő ember számára. Rangsorolásuk, megosztásuk értelmetlen és kontraproduktív. A kidolgozott, ill. továbbfejlesztendő javaslat főbb jellemzői:
– áttekinthető kódex-szabályozás, amely pártatlan, az emberekhez méltányos, szakszerű közszolgálati munkát követel meg a közszolgálat minden szakterületén a dolgozótól, s ehhez a feltételeket is megteremti,
– egységes fogalomrendszert használ, általános és különös (differenciáló) részből áll, egyértelmű és alkalmazható megfogalmazással, kellő garanciákkal,
– a közszolgálati feladatot ellátók mindegyikénél felváltja az eddigi köztisztviselői és közalkalmazotti típusú, a honvédségi és rendvédelmi, a bírósági és ügyészségi munkaügyi törvényeket (s a Munka Törvénykönyve alkalmazását is), az elmúlt évtizedekben kiszervezettek közszolgálati jogviszonyát mindenhol visszaállítja,
– elsődleges munkáltatóként a kormányt és az önkormányzatokat jelöli meg,
– rögzíti a felek jogait és kötelességeit meghatározó magatartási szabályokat, a jogviszony-létesítés feltételeit (képzettség, végzettség, állampolgárság, vagyon-nyilatkozati kötelezettség, összeférhetetlenség, próbaidő, gyakornoki idő, nyelvi követelmények stb.), a pályáztatásra vonatkozó – csak az érdemi feladatokat ellátókra vonatkozó – előírásokat,
– az alapvető jogintézményeket (rendeltetésszerű joggyakorlás, jogszerző határidők számítása, jognyilatkozatok alakszerűsége, érvénytelenség jogkövetkezményei, elévülés, illetményrendszer, a felek kölcsönös tájékoztatási kötelezettsége, képzés- és továbbképzés, érdekegyeztetés stb.) igazságosan, egyensúlyosan és érvényesíthető módon biztosítja,
– érdemi feladatellátásra főszabályként kinevezéssel létrejövő, határozatlan idejű jogviszonyt – gazdasági, műszaki, technikai, adminisztratív, fizikai szolgálatra (az általános életpálya-rendszer alkalmazását biztosító) közszolgálati szerződéses foglalkoztatást vezet be,
– a közszféra egészére érvényes, az EU-s jogszabályokkal összhangban álló munkaidő szabályozást alkalmaz, a kapcsolódó jogintézményeket is kialakítva, működtetésüket biztosítva.
A törvényjavaslat normaszövege 2006 óta rendelkezésre áll. Azt szükséges (bővítve, korszerűsítve) továbbfejleszteni. A feladat rövid időn belül megoldható, ami egyben meghatározza az alábbi feladatok megoldását is.
2) Az új törvény követelményei szerint feladatalapú foglalkoztatást kell bevezetni, amely szakmai alapon hangolja össze a foglalkoztatási és létszámszerkezetet, s változtat felfelé és lefelé, ahol indokolt. Szakmai protokollok megalkotását követeli meg a teljes közszolgálatban. Ez azt jelenti, hogy csak a közfeladatokkal összhangban lehetnek felvételek és elbocsátások. A feladatellátás tartalmi, anyagi- és eszköz-szükségleteit ki kell elégíteni a szakmai protokollok, s az ezekből képzett költségvetési normák szerint. Észszerű, rugalmas. átlátható, funkcionális finanszírozással, ami gyökeresen szakít a működtetés-képtelenségből fakadó eddigi működésképtelenség hibás, bűnbakképző gyakorlatával.
3) A közszolgálati törvény új bérrendszert vezet be, amely négy elemet tartalmaz: A) bértáblát (kiszámítható, életpályát képző előmenetellel), B) szakmai pótlékot, C) teljesítményértékelésen alapuló keresetet, D) illetmény-kiegészítést. Ez a rendszer elismeri a képzettségeket, a munkában eltöltött időt, a munkavégzés körülményeit és felelősségét, s a jó teljesítményeket. Kiinduló (legalsó) bértábla-pontjai: a) a minimálbér, ill. a b) szakmunkás, c) a diplomás minimálbér. E bérrendszer bevezetése utáni, évente történő minimálbér-emelések automatikusan növelik a közszolgálati bértábla számait. Az új bértábla bevezetése után – a korábbihoz képest – a közszolgálatban dolgozók illetménye nem csökkenhet. A rendszer bevezetésére a törvény hatályba lépésével együtt kell sort keríteni.
A bérrendszer fontos eleme a teljesítmény-értékelés. Ez csak a mért és elismert közszolgálati eredményt honorálhatja. Igazságosságra, objektivitásra törekvő, szakmai alapú, több pólusú értékeléssel. Következményei a munkajövedelem-differenciálásban mutatkoznak meg, de a közszolgálati feladat-ellátásra alkalmatlanok kiszűrését is elvégzi. A teljesítmény-értékelés tehát mind a csoport, mind az egyén szintjén komoly következményekkel jár, ezért nagy az értékelők felelőssége a folyamatban. Döntő jelentőségű, hogy az értékelésben több szereplő együttműködése történjen meg, azaz, ne legyen a csak a „főnök” által alkalmazott „értékelés”. A folyamatban részt kell vennie a vezetőnek, de nem hagyható ki a vezető vezetője, az adott szakma szakmai értékelő képviselője (egy, az országosan elfogadott szakmai-szakértői névjegyzékekben szereplő személy bevonása), az adott közszolgálatot használók szociológiai módszerekkel mért elégedettsége (elégedetlensége), s kontrollként: részt kell vennie benne az érintett, reprezentatív szakszervezetnek, s a csoportnak vagy egyénnek, akikről, akiről az értékelés szól.
4) A szociális juttatások rendszerében a program-javaslat arra törekszik, hogy a közszolgálatokban indokolt sajátosságokat (például, az életük kockáztatásával is közfeladatot ellátók pótlék- s nyugdíj-rendszerét) újra-alkossa, továbbfejlessze, a piaci szférával véve fel a küzdelmet a munkaerő-piaci versenyben. Az elérendő cél a közszolgálati foglalkoztatás vonzásának visszaállítása, pl. a 100 %-os közszolgálati nyugdíj-rendszerrel és a jobb egészségügyi ellátás biztosításával.
5) A közszolgálati érdekegyeztetést a javaslat azzal fejleszti tovább, hogy nyilvánvalóvá teszi: a közszolgálatban ténylegesen a kormány, az önkormányzat a munkáltató. Ebből következően a bilaterális tárgyalások során országos, ágazati, szakmai, települési szinten kell e munkáltatónak megállapodnia az érintett reprezentatív szakszervezetekkel, a jogszabálytól pozitívan eltérve: feladatról, létszámokról, keresetekről, szociális juttatásokról, a helyi szabályozásokról.
6) A költségvetési források megteremtéséhez – mint mondtuk már – politikai döntés szükséges. De tudjuk, hogy az új törvény finanszírozásához egyéb források is hozzárendelhetők: A) a párhuzamosságok, pazarlások megszűntetésével, B) a központi (feladat-alapú) finanszírozás bevezetéséből származó forrásokból, C) GDP-arányos forrás-bővüléssel, nem „kicsi, olcsó” állam, hanem a társadalomnak szükséges és lehetséges fejlesztések államának létrehozásával, D) az EU-forrásokkal kiváltott kötelezettségvállalások e célra való átcsoportosításával.
A szerző társadalomkutató, volt közszolgálati kormánymegbízott
