„Nem mese ez, gyermek!” Egy jó mesét ezerféleképpen lehet előadni, és mindig igaz. Sőt, valójában csak így igaz, így járva körbe-körbe a világban. A felvilágosult franciák részeg kocsmatölteléknek tartották Shakespeare-t, a német romantikusok viszont bolondultak érte, és nyakra-főre (-üptre) fordították. De mind a két helyen játszották a darabjait, és a nézők magukra ismertek bennük. Így volt ez Oroszországban is, habár Tolsztojnak nem tetszett. Az angol Charles és Mary Lamb mégis arra áldozták az életüket, hogy Shakespeare 37 darabjából 20-nak az eredeti meséjéről letisztítsák mindazt a maszatot, amit a tudós értelmezők, a zseniális rendezők és az értetlen közönség reájuk hordott. –…