1. A fehér zászlóról
Nagy vita kerekedett arról, mit is üzent valójában Ferenc pápa Ukrajnának? Mit is mondott, milyen szavakat használt pontosan, és azokat hogyan értette? Hogyan kell nekünk értelmeznünk a Pápa szavait, üzenetét, és azok mögött az állandó és szilárd hitét, az adott pillanatban (szituációban) szavakban kimondott, kinyilvánított, azaz a nyilvánosság elé tárt gondolatát, a személyes véleményét?
A vele készített televíziós interjúban elhangzott egy kérdés, amire a Pápa válaszolt: mi a véleménye arról, hogy Ukrajnában is egyre többen vannak, akik szerint elő kellene venni a „fehér zászlót”, fegyverszünetet kezdeményezni, tárgyalásokat folytatni és békét kötni, azaz befejezni a háborút. Erre a konkrét kérdésre adott általános – mindenkihez (bárkihez) szóló, mindenütt és mindenkor érvényes – választ a Pápa. Szavaival valóban üzent mindenkinek, akik jelenleg háborúznak, de azoknak is, akik a jövőben akarnak vagy fognak (készülnek) háborúzni: az a legerősebb, akinek – a helyzetet megvizsgálva és az emberekre gondolva – van bátorsága a fehér zászló felmutatásához és a tárgyaláshoz. Embere válogatja, ki mit hall ki ezekből a szavakból, hogyan értelmezi azokat: osztja a Pápa gondolatát, mert osztozik a hitében és az értékrendjében is, vagy tagadja, a visszájukra fordítja és a Pápa elleni támadásra használja azokat. Előbbiek a béke, utóbbiak a háború pártján állnak.
Ferenc pápa azt üzente, amit a Tízparancsolat több mint háromezer éve üzen: Ne ölj! És amit Jézus a „hegyi beszédben” kétezer éve üzent: boldogok a szelídek, és boldogok a békességszerzők! Sőt, Jézus tovább is ment a Ne ölj! isteni parancsának „betöltésében” (azaz kiteljesítésében, teljesebbé, pontosabbá és hatékonyabbá tételében), amikor azt ajánlotta, „ha arcul ütnek egyfelől, tartsd oda a másik arcodat is”, „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel”, „szeressétek ne csak a felebarátaitokat, de az ellenségeiteket is”. Ezek emberi mércével mérve a túlnyomó többség szerint teljesíthetetlenek, az ember ereje kevés hozzájuk, ezért van szükség isteni mércére és a hit erejére. Jézus tanítása a hit lényegéből, a legfőbb törvényből ered: szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből, csak őt imádd és csak neki szolgálj. És rögtön ezután, ember és ember közötti relációban, a második legfőbb törvénnyel folytatódik: szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Az istenszeretet és az emberszeretet ugyanannak „a Szeretetnek” a legfőbb törvényei. Ezeknek engedelmeskedett Jézus, amikor az Atya akaratát követve, a bűnös embert megváltva, vállalta a kereszthalált. Krisztus követőinek, a keresztényeknek, közöttük is elsőként a római pápának, ez a példa és a minta, nem gondolhatnak, de ha mégis gondolnának, nem mondhatnak mást. A keresztény Európának is két évezreden át az áldozatos szeretet volt a követendő példa és a magatartási minta, akkor is, ha nem mindig volt képes, sőt, többnyire nem volt képes követni. Ezért aztán nem is tudott az emberölésről és a háborúról leszokni. A szekularizáció (az állam és az egyház elválasztása), majd annak túlzásba vitt változata, a deszakralizáció (istentelenítés és egyháztalanítás, ateizmus) következtében azonban mára a hitét és a lelkét is elvesztette, az európai ember lelketlen, és ez által „istentelen emberré” vált. A 20. század két borzalmas világháborújában, az ateista és érték-romboló, tomboló fasizmus és kommunizmus idején is „úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nem csak parancsra” (Radnóti Miklós: Töredék).
A Pápa – úgy is mint Krisztus helytartója, – látva az orosz – ukrán, az izraeli – palesztin, és további félszáz helyi háborút és fegyveres konfliktust, a terrorista merényleteket, azt tapasztalva, hogy a 20. századi „elaljasulás” folytatódik, nem üzenhet mást: Ne ölj! Még akkor se ölj, ha téged fenyegetnek megöléssel. Magát az ölést azonban elháríthatod, sőt el kell hogy hárítsd, de ameddig csak lehetséges, nem fegyverrel, hanem a szeretet-gesztusok lefegyverző erejével. Erőszakmentes eszközökkel, a másik arcoddal, a kenyérrel, a fehér zászlóval, ami maga is egy szeretet-gesztus, a békességszerzés szándékának jelzése. Ha ölésre – akár jogosnak vélt önvédelemből – csak ölés, esetleg még több, még „hatékonyabb” ölés a válasz, akkor az öldöklésnek sohasem lesz vége. Ha a gyűlöletre bosszú a válasz, ha a „szemet szemért, fogat fogért” elve érvényesül, csupa vak és fogatlan ember marad (már ha életben marad) a földön. Az erőszakra nem szabad erőszakkal, sőt egyre növekvő, eszkalálódó erőszakkal válaszolni, mert annak egy harmadik, immár atom-világháború lesz a vége, ami egyúttal az emberi civilizáció, az emberiesség és az emberiség vége is. Aki a fehér zászlót kitűzi, ezt akarja elkerülni, megelőzni. A megelőzés elvét minden „ember-közi” és „állam-közi” konfliktusban, sőt már a konfliktus veszélye esetén kötelezővé kellene tenni.
A megelőzés a felebaráti szeretet, vagy ahogyan az ENSZ Emberi Jogok Nyilatkozata az 1. cikkében nevezi: a testvéri szellem gesztusa, megnyilvánulása. Senki, de különösen két testvér-nép, két keresztény testvér-egyház hívei ne öljék egymást, ne háborúzzanak. A bűnt gyűlölhetik, de a bűnös embert szeretni kell. Szeresd felebarátodat – különösen, ha az a testvéred – akkor is, ha az fegyverrel támad rád. Ha ő a fegyverek erejét szereti is, te a szeretet fegyverét vesd be ellene, annak lefegyverző ereje a nagyobb, az ellenállhatatlan, a békére és biztonságra vágyó emberek és népek szemében az igazán nagyra becsült erő. A józan ész, az emberség, a bátorság, sőt a valódi hősiesség ereje. Ferenc pápa azt is üzente, hogy ne a túlerőben lévő gonosz támadót próbáld bármi áron (főleg nem a világ elpusztításának árán) legyőzni, győzd le először magadban a gonoszt, a haragot, a gyűlöletet, a gyilkos indulatot. Ne ragadj te is nyomban fegyvert, mert akkor fegyverek által fogsz (fogunk mindannyian) elveszni. Fegyver helyett fogj egy fehér zászlót (küldj egy galambot, olajfa ággal a csőrében), kezdeményezz tárgyalást, szerezz békességet, teremts tartós és igazságos békét – és te leszel a hazád bölcse, az emberiség jótevője, egy boldog ember. Tedd félre a megsértett büszkeségedet, a megalázott méltóságodat (az a támadód szégyene), a bármi áron győzni akarásodat, a hiúságodat, a hatalomvágyadat, az önimádatodat, és mindezzel bizonyítsd a fölényedet az ugyanilyen személyiséggel, ugyanezekkel a tulajdonságokkal rendelkező ellenfeleddel szemben. Ha katonai téren gyengébb vagy is, légy erősebb erkölcsi téren, különösen a keresztény erkölcs terén. Azt a hatalmas erőt és anyagi forrást, értéket és energiát, amit most a fegyverekre fordítasz, fordítsd át az értékek és az emberi életek mentésére. Ne a másik szemében keresd a szálkát, vesd ki a saját szemedből a gerendát. Amit te sem akarsz, hogy a másik veled tegyen, te se tedd azt ővele! Cselekedd az ellenkezőjét, lepd meg a nagyobb erőszak helyett nagyobb szeretettel, békülékenységgel, szelídséggel, barátságossággal, testvéri szellemmel. Az univerzális emberi jogi norma, a testvéri szellem a mi közös hitünk és a római katolikus Pápa nyelvén: testvéri szeretet, a felebaráti szeretetnek is egy magasabb rendű változata, megnyilvánulása. Nem az a győztes, aki nagyobb katonai erővel több embert megöl, aki több életet és értéket pusztít el (az a gonoszabb), hanem aki saját gyilkos indulatát legyőzve, több ember-testvérének az életét menti meg, aki több értéket ment meg. Nem az atomtöltetű rakéták hatótávolságát, és nem a bombák és lövedékek számát és romboló-pusztító erejét kell növelni, hanem az emberi szolidaritás, az emberség (méltóság) és az egyetemes (civilizációs) emberiesség építő és gyarapító erejét és értékét. Az ember emberré válását, jobbulását, tökéletesedését és megszentelődését kell előmozdítani, hogy végre eredeti önmaga, az ösztönlény csúcsragadozó fölé emelkedjen. Mert a 21. század nem a fegyverek és a háborúk, hanem a szeretet évszázada kell, hogy legyen, vagy nem lesz. Ez Ferenc pápa Őszentsége üzenete a háború minden mai és holnapi megszállottjának, beszűkült gondolkodású döntéshozójának, éljenek bárhol ebben a világban.
Vitatott szavaival a Pápa nem prédikált, de nem is politizált, sokkal inkább civilizált, vagy legalább civilizálni próbálta a hallgatóit és a nézőit, mindazokat, akik tudomást szereztek a szavairól, a véleményéről, azon keresztül a hitéről és az értékrendjéről. Tartalmilag persze azt üzeni, amit a Biblia, a keresztény értékrend és a saját hite diktál neki. És ez – nem véletlenül – megegyezik egy hívő katolikus politikus, Robert Schuman, „Európa atyja” üzenetével, ami ma ugyanolyan aktuális, mint az Európai Közösség születésekor (1950) volt: „Minden európai állam a keresztény civilizáció által formálódott azzá, ami. Pontosan ezt az európai lelket kell feltámasztani. Minden európai államnak hivatása az Európai Közösséghez csatlakozni” (René Lejeune: Politika és életszentség. Máltai Könyvek, Bp. 2015. 249.o.). A 20. századi két világháborúban nem Isten halt meg, hanem Európa lelke, a keresztény civilizáció lelke, és ez magával rántotta a világ lelkét. Erre döbbent rá Robert Schuman és az alapító atyák, akik nem papok voltak, „csak” hívő emberek, történelem-formáló államférfiak, jó emberek és jó politikusok. Volt hitük, hittek az európai keresztény lelkületben, a szelídség, a barátságosság, a felebaráti szeretet és a békességszerzés, az irgalom és a kegyelem erejében. Vallották, hogy „A demokrácia az evangélium lényegéből fakad, mert mozgatóereje a szeretet. A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Egy keresztényellenes demokrácia karikatúra lenne, és anarchiába vagy diktatúrába süllyedne” (U.o. 244.o.). Kiterjesztve és aktualizálva ezt a gondolatot: Európa vagy a szeretet és a béke civilizációja lesz, vagy nem lesz. A háború a halál civilizációja, háborúban „arat a halál”. Aki fegyverkezik, az erőszakot vet és halált arat. Amíg az ember háborúzik, addig halott marad a lelke. Ha békességet szerez, tartós békét teremt, akkor élni fog és boldog lesz. Most is, mint minden évben, jön a Húsvét, a feltámadás ünnepe, Európa legnagyobb ünnepe, ami önmaga fölé emelheti egész Európát, együtt a Nyugatot és a Keletet. Ha Európa a feltámadás ünnepét is megtagadja, ha visszalép, sőt visszazuhan a civilizáció lépcsősorán, akkor öngyilkosságot követ el. Ha nem az emberek, akkor már majdnem mindegy, hogy kik vagy mik élik túl a harmadik, az „atom-világháborút”, az egysejtűek vagy a patkányok. Az atom-világháborút csak úgy és akkor lehet túlélni, ha el sem kezdjük. Ahogyan minden hagyományos háborút is csak úgy lehet túlélni, ha nem állunk át hadigazdaságra, ha nem még több fegyvert, ágyút és bombát gyártunk, és ha nem áldozunk fel még több embert „a győzelemért”. A háború az nem egyszerűen a béke hiánya, az az embertelenség és az istentelenség tobzódása, amiben ma már mindenki részes és mindenki vesztes. Mindegy, hogy ki mondja (kommunikálja) magát győztesnek, az hazudik. Ahogyan hiába mondjuk bombának az atombombát, az nem bomba, hanem tömegpusztító nukleáris fegyver. Ha már van annyi belőle, amennyi az emberi életet kipusztítja a Földön, akkor teljesen felesleges még egyet (tízet, százat, ezret) gyártani. Akinek több van belőle, az nem erősebb, hanem ostobább és gonoszabb. De az is az, akinek kevesebb van, mégis beveti, kiprovokálva ezzel a több bevetését. Az egész emberiség egyetlen nagy tömeg, a tömegpusztításnak mindenki a vesztese, az áldozata.
A háborúk súlyos vesztesei az egyházak is, akik megáldották a fegyvereket, és a harcba (a halálba) induló fiatal életeket. Ezzel lelkeket vesztettek el, ahelyett, hogy megmentettek volna. Az egyházak hite és az egyházakba vetett hit is visszazuhant. Erre is rádöbbenhetett Ferenc pápa, és erre is rá akar döbbenteni mindenkit, a harcoló feleket, Európát és a világot is. Csak a szeretet és a béke mentheti meg az embert és az emberi civilizációt. Csak a béke hozhat boldogságot a földre. A Pápa mint Krisztus követe és követője is szeretne szelíd lenni és békességet szerezni, mintát adni és követhető példát felmutatni, a harcoló felek között közvetíteni, a vadakat megszelídíteni, hogy „ember az embernek farkasa” ne legyen többé, és hogy ne vívjon háborút „mindenki mindenki ellen”, soha többé. Ezért jó, hogy van pápánk (Habemus papam!), és hogy ilyen pápánk van. Aki fel akarja támasztani halott lelkünket, hogy megmentse a hitünket, a jó emberségünket. Aki le akar szoktatni a háborúról és az erőszakról.Segítenünk kell ebben, és nem letámadni, megalázni, becsmérelni, amivel nem csak a Pápa méltóságát sértjük, de a sajátunkat is. Az ember első és legfőbb kötelessége, hogy önmaga életét és emberi méltóságát tisztelje, azért, hogy mások életét és méltóságát is képes legyen tisztelni. A most folyó háborúk és az eszkaláció veszélye is azt bizonyítják, hogy élő lélek, hit és szeretet nélkül a méltóságtisztelet sem működőképes. Ehhez a gyarló és esendő ember ereje kevés, isteni erő, a hit ereje is kell hozzá. Ezért kell az ember lelkét, Európa lelkét, a keresztény lelkületet: a szelídség, a békességszerzés, a testvéri szeretet lelkét feltámasztani. Erre való az Európai Unió és az Egyesült Nemzetek Szervezete is, mert a szeretet parancsa, mint legfőbb parancsolat, nem csak isteni, de természeti törvény is, olyan egyetemes érvényű törvény, ami az ember szívébe van írva, vagy akiébe még nincs oda beírva, annak a szívébe most kell beírni. Az ENSZ és az Európai Unió is azt ígérte, hogy megmenti a jövő generációit a háború borzalmaitól. Az ígéret szép szó, itt az ideje betartani. Oroszországot és Ukrajnát – így, együtt – a szelíd és békességszerző Európához kell csatlakoztatni, köztük a békét garantálni. Addig, amíg nem késő, amíg ki nem tör egy atom-világháború. Jön a Húsvét, jöjjön a feltámadás, legyen mit ünnepelni. Mint minden ünnep, Európa lelki feltámadása is arra való, hogy önmagunk fölé emelkedjünk.
2. Az abortuszról és a méltóságról
Szegény öreg pápánknak nincs ideje pihenni, felbolydult (D. Murray szerint: tébolyult) világunkban annyi az üzennivaló. Most egyre több országban és nemzetközi szervezetben – részben egy erőszakos kisebbség nyomásának, zaklatásának engedve, részben szavazatokat vásárolva – politikusok, jogalkotók az abortusz jogát kívánják az alapvető szabadságok és az emberi jogok rangjára emelni. Ebből a tényből nyilvánvaló, hogy eddig nem volt az. Eddig a magzatelhajtás köztörvényes bűntett volt, de külön törvényben szabályozott esetekben az állam nem élt büntető hatalmával, eltekintett az elkövetők felelősségre vonásától. Ezt értelmezik sokan – tévesen – a művi terhesség-megszakításhoz (abortuszhoz) való jognak. Valójában a legálisan elvégezhető abortusz eseteiben a nem kívánt terhességétől szabadulni akaró nő a Polgári Törvénykönyvben részére biztosított személyiségi alanyi joga, azon belül az önrendelkezési szabadsága keretében kérhette terhessége megszakítását, más, de még finom megfogalmazásban a benne megfogant magzati élet kioltását, brutális őszinteséggel a magzati korban lévő gyermekének a meggyilkolását. Meg lehet érteni, ha az abortuszt kérő nők nagyon nem szeretik az igazság kíméletlen kimondását, és egy kíméletes, tapintatos jogi minősítést akarnak. Csakhogy itt és most, ebben az esetben sokkal többről van szó. Ha az abortuszt alapvető szabadságnak és emberi jognak minősítenénk, a mindig egyéni, tehát szubjektív és konkrét eseti döntés univerzális, egyetemes emberi magatartási normává válna, az absztrakt emberi méltóság és az emberiesség részét alkotná. Egyszerűbben fogalmazva: a magzatölés emberhez méltó cselekedetté minősülne. Miközben a legelvetemültebb gonosztevők, a pszichopata sorozatgyilkosok, a tömeggyilkos terroristák kivégzése már nem az, tekintve, hogy a halálbüntetés már tilos, és sokan ezt az emberi civilizáció vívmányának tekintik. Ez az ellentmondás a Kantot a csillagos égbolthoz hasonlóan lenyűgöző erkölcsi törvények világrendjét ingatná meg.
A probléma gyökere a biológiai (természeti) és a jogi (társadalmi) emberfogalom szétválásában van. Biológiai értelemben egy női és egy férfi ivarsejt egyesülésének pillanatában genetikailag egy kész, új emberi egyed jön létre, aki az anya testében fejlődik, de nem annak a testrésze, még ha természetesen annak érzi is. Magzata sorsáról rendelkezve tehát a nő nem a saját testéről, hanem egy másik ember, a gyermeke testéről és életéről rendelkezik. Jogilag viszont csak akkor ember és így jogalany a magzat, ha élve megszületik. Ennél már a római magánjog is fejlettebb volt, mert azt mondta, hogy a magzatot, ha érdeke megóvásáról van szó, embernek kell tekinteni. Az abortusz – probléma tehát majd akkor oldódik meg emberhez méltó módon, ha a biológiai és a jogi emberfogalom újraegyesül, egysége megvalósul. Sólyom László szerint ez akkora civilizációs jelentőséggel bír majd, mint rabszolgaság eltörlése és a jobbágyfelszabadítás. Az ókorban a rabszolgák „beszélő szerszámnak”, munkaeszköznek, dolognak minősültek, tulajdonosuk rendelkezhetett felettük, a piacon adták-vették őket. Ahogyan a jobbágyokat falvaikkal és a feudális földbirtokkal együtt. Ezért is lett az emberi méltóság lényege, hogy az ember nem lehet jogtárgy, csakis jogalany. Senki felett nem rendelkezhet tárgyként egy másik ember, még magzati életkorában sem. Ferenc pápa kitűnően ismeri a fennálló jogi helyzetet, és 2024. 04. 08-i Nyilatkozatában kemény őszinteséggel a civilizációs fejlődésben a feljebb lépést szorgalmazza, nem a visszalépést. Ezért ítélte el és nevezte az emberi méltóság elleni bűntettnek az abortuszt, a béranyaságot, a nemváltást, és a gender-elméletet. Az abortuszok számából adódó népességhiányt nem lehet a béranyaság ember-piaci intézményével pótolni, hibát hibára halmozni. Talán túlzottan szigorú az abortuszt életet selejtező bérgyilkosságnak minősíteni, de a hatás – ellenhatás törvénye ezt is indokolhatja. A leplezett és fondorlatos erőszakot, amivel az abortusz emberi joggá minősítését kényszerítenék a világra, talán ilyen szigorral lehet csak elhárítani.
3. A böjtről
A böjt, az evés-ivás és egyéb élvezetek mérséklése, minden nagy világvallásban ismert, a test és a lélek megtisztulását, megtisztítását szolgálja. A pápa 2024-es Nagyböjti üzenete valójában a fenntarthatatlan és a fenntartható világról, a hedonista függőségekről, a jóléti rabszolgaságról szól. „Ahogyan Izrael népe a sivatagban még magában cipelte Egyiptomot – úgy Isten népe is ma nyomasztó terheket vonszol, melyeket le kell tennie.” Erre azért döbbenünk most rá, mert a sokféle veszély és félelem között kezd elfogyni minden reményünk. Az anómia, a teljes reményvesztettség állapota súlyos mentális zavar, és további mentális betegségek (depresszió, pánik) forrása. Döbbenetes a felismerés, hogy ma is a „fáraó hatalma alatt élünk”, csak másnak nevezzük: globális pénzuralom, transznacionális monopol kapitalizmus, geopolitikai érdekcsoport, EU bürokrácia stb. Ezek az uralmak kimerítik és fásulttá teszik az embert, közömbössé leszünk saját unokáink jövője iránt. Már az EJENY 1. cikk 2. mondata a testvéri szellemben élést ajánlotta, a globális testvériség minden feltétele mára már adott, az emberiség mégis „az egyenlőtlenség és a konfliktusok sötétjében támolyog.” Ragaszkodunk a bálványainkhoz, a kényelmünkhöz, a komfortzónánkhoz, pedig azoktól „jobban kell félnünk, mint a fáraótól. Ezek ahelyett, hogy lendítenének, megbénítanak.” A jelenlegi társadalmi, gazdasági, kulturális, ideológiai fejlődési, növekedési modell kettészakítja és egymással szembefordítja, megosztja a Föld népességét, kirabolja és kiuzsorázza a természetet, „elrabolja a jövőnket”, megfosztja választási esélyeitől a jövő generációkat. Pedig az ENSZ EJENY 1. cikkét Csányi Vilmos legújabb könyvében a „globális elme globális gondolatának” nevezte. A világháló elvileg és gyakorlatilag is 8 milliárd emberi agyat fűz össze, hihetetlenül kiterjesztve és egyúttal meg is nehezítve a demokratikus diskurzus lehetőségét.A pápa riadót fúj, ébredjünk föl mély álmainkból, és vegyünk új lendületet, kitörni bénultságunkból. Nem csak rá kell találnunk a fenntartható fejlődés útjára, arra át is kell térni, szükségtelen terheinket le kell tenni, egész életünket újra kell tervezni. A feladat nagysága felér egy új paradigmaváltással.
Foglaljuk össze Ferenc pápa rengeteg üzenetéből az általunk kiemelt hármat. a) A globalizált világban ma már minden háború világháború, aminek mindenki, az egész világ vesztese. A háborút nem lehet még több pénzzel és még több fegyverrel megszüntetni. A tűzszünethez és az igazságosbékéhez erőszak mentességre, a szeretet lefegyverző erejére van szükség. b) Az ember a természet gyermeke, nem emberi kreatúra, nem robot és nem rabszolga, nem ember-imitátum. Elsődleges kötelessége, hogy saját méltóságát tisztelje azért, hogy a másik ember életét és méltóságát is tisztelni tudja, annak fogantatásától kezdve. c) A mezőgazdasági és az ipari forradalom után most a mesterséges intelligencia, a digitalizáció és a robotizáció forradalma zajlik. Az ember „behálózva” függ a neten. Alapvető értékeinket, a házasságot, a családot, a nemzetet, az emberi civilizációt meg kell menteni. Az önző individualizmust, függőségeinket, a hedonizmust le kell tenni, az életünket újra kell tervezni.
A három veszélyből egyet is nehéz elhárítani, a hármat egyszerre csaknem lehetetlen, de összefogással, szolidaritással, kölcsönös támogatással és együttműködéssel van rá esély. Háborúkkal, méltóságsértésekkel, profit- és élvezet-hajszolással azonban a túlélésre semmi esélyünk nincsen. Jó lesz tehát a pápai üzeneteket megszívlelni.
