Pitti Zoltán előadása a Széphalmi Diéta Műhelykonferenciáján 2024. december 14-én.
-
-
2024. július 25-28. között került sor a XXV. Jubileumi Széphalmi Diétára. Az elsőt, a Kazinczy Ferenc szellemét idéző településen, Széphalmon 2000. augusztus 6-12. között rendezték azzal a céllal, „hogy a jelenlévők kötetlen és baráti formában, előítéletek nélkül vitassanak meg olyan alapvető kérdéseket, amelyek közéleti cselekvéseinket és jövőnket is alapvetően meghatározzák.” Pitti Zoltán előadásában, amelyre 2024. július 27-én került sor, számvetést készített az európai uniós csatlakozásunk óta eltelt két évtizedről. Egyrészt azt vizsgálta, mit adott nekünk a közösséghez való csatlakozásunk, illetve azt is, mit adtunk mi a közösségnek, hiszen a tény ismert: az újonnan csatlakozott országok élmezőnyéből a sereghajtók közé csúsztunk…
-
Két évtizede, hogy tagjai vagyunk az Európai Uniónak, így indokolt számvetést készíteni, hogy mit adott nekünk a közösséghez csatlakozásunk, illetve mit adtunk mi a közösségnek. Általános megállapításunk az lehet, hogy a közösségi támogatások következtében korábbi önmagunkhoz képest jelentősen előre léptünk (az egy főre jutó bruttó hozzáadott érték teljesítményünk a 2004. évi 63-64 százalékos beállási szintről napjainkra 76-77 százalékra emelkedett), ám várakozásainkat felidézve – emlékezzünk Ausztria utolérését célzó vágyainkra – jelentős elmaradásban vagyunk. Ezt támasztja alá, hogy az újonnan csatlakozott országok élmezőnyéből a sereghajtók közé csúsztunk le. Sokakat foglalkoztató kérdés, hogy milyen okokra vezethető vissza növekedésünk lassulása. Az okok sokrétűek, s…
-
Ha valóban munkaalapú társadalmat akarnának, azt valamilyen magasabb szintű cél elérése érdekében kellene létrehozni, nem pedig az önhibájukon kívül inaktív kategóriába tartozók, vagy a munkanélküliek ellenében. Pitti Zoltán közgazdász, gazdasági elemző szerint azonban a 2014 utáni időszak kormányzati intézkedései egyértelműen szembemennek a „vélelmezett” követelményekkel. Munkaalapú társadalom a valóságban tehát nem létezik, csak politikai lózung – mondja. Tavaly decemberben nagy vihart váltott ki az Eurostat jelentése a teljes munkaidőben foglalkoztatottak 2021. évi átlagkereseteiről. Eszerint az euróban számolt hazai átlagkeresetek a 27 uniós ország közül a 26. helyre csúsztak. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nem sokkal előtte nyilatkozott arról, hogy a…
-
„A zsarnokság megakadályozásához nem arra van szükség, hogy mereven elválasszunk minden hatalmi centrumot, hanem arra, hogy ne lehessen ellenőrzés nélkül hatalmat gyakorolni!” Bibó István A nyolcvanas években történelmi értékű kutatások folytak a helyi társadalmak körében, s komoly kritikát tartalmazó, már-már a politika felelősségét feszegető szociográfiai írások születtek. A téma jól jött a rendszerváltásra készülő politikai erőknek, s a hatalmi viszonyokat eldöntő választásokra készülve zászlajukra tűzték a vidék felemelését, a területi különbségek mérséklését, s a helyi közélet fellendítését. Politikai rangra emelkedett a helyi közösségek önszerveződésének joga, a formálódó államháztartási rendszer életképesnek minősítette az önfinanszírozási filozófia meghirdetését, s mindezek alapján hitelesnek tűnt,…







