Skip to content
DISPUTA

ONLINE KÖZPOLITIKAI MŰHELY

  • kezdőlap
  • rólunk
  • facebook
  • kezdőlap
  • rólunk
  • facebook
  • Pitti Zoltán: Üzleti vállalkozások a politika hálójában – előadás a Széphalmi Diéta Műhelyben

    2024.06.04.

    Két évtizede, hogy tagjai vagyunk az Európai Uniónak, így indokolt számvetést készíteni, hogy mit adott nekünk a közösséghez csatlakozásunk, illetve mit adtunk mi a közösségnek. Általános megállapításunk az lehet, hogy a közösségi támogatások következtében korábbi önmagunkhoz képest jelentősen előre léptünk (az egy főre jutó bruttó hozzáadott érték teljesítményünk a 2004. évi 63-64 százalékos beállási szintről napjainkra 76-77 százalékra emelkedett), ám várakozásainkat felidézve – emlékezzünk Ausztria utolérését célzó vágyainkra – jelentős elmaradásban vagyunk. Ezt támasztja alá, hogy az újonnan csatlakozott országok élmezőnyéből a sereghajtók közé csúsztunk le. Sokakat foglalkoztató kérdés, hogy milyen okokra vezethető vissza növekedésünk lassulása. Az okok sokrétűek, s…

    Continue Reading

    Related Posts

    Laki László: „Zsákutcából zsákutcába”  ̶  politikusok kerestetnek

    2025.11.21.

    „Államreform kéne régen” – Szegvári Péter előadása a Széphalmi Diéta Műhelyben

    2024.05.22.

    Galló Béla: Mi lett veled szociáldemokrácia? – vita a podcast csatornán

    2022.01.25.
  • „Államreform kéne régen” – Szegvári Péter előadása a Széphalmi Diéta Műhelyben

    2024.05.22.

    Az államrendszer szükséges reformjának esélyeit növelheti egy társadalmi konszenzussal megalapozott „közös ihlet” létrejötte ennek a szükségességéről és tartalmáról. A nemzetstratégiai kérdések megfogalmazása és megválaszolása azonban hosszabb távú gondolkodást kíván az áru- és politikai piacon való érdekérvényesítés helyett, beleértve ebbe az önkormányzatokra vonatkozó alapvető szabályok jogállami kialakítását is. A „közös ihlet” kialakítása során az államrendszer reformja tekintetében a kérdés úgy is megfogalmazható, hogy a jövőben a „többségi elvű demokráciát” fel kell-e váltani a „közmegegyezésen alapuló demokrácia” modelljével. A politikai demokrácia többségi modelljének elve gyakorta tetten érhető azokban a döntéshozatali mechanizmusokban, amelyek a „kormányozhatóság”, a „működőképesség” és a „hatékonyság” jelszavára alapozva biztosítják,…

    Continue Reading

    Related Posts

    Laki László: „Zsákutcából zsákutcába”  ̶  politikusok kerestetnek

    2025.11.21.

    Pitti Zoltán: Üzleti vállalkozások a politika hálójában – előadás a Széphalmi Diéta Műhelyben

    2024.06.04.

    Galló Béla: Mi lett veled szociáldemokrácia? – vita a podcast csatornán

    2022.01.25.
  • Lenkovics Barnabás: Lovaglás egy képzelt lovon

    2024.05.15.

    A vészterhesen felgyorsult időben azt is mondhatnám, Kisfaludi András nemrég még a szemináriumi hallgatóm volt, most meg már nyugdíjas professzor kollégám. Harminc évig tanítottunk egy tanszéken – „a Tanszéken” – én a klasszikus polgári jogot (magánjogot), Ő azon belül a társasági (kereskedelmi) jogot. Most, hogy összeöregedtünk, elmondhatjuk, hogy nagy idők tanúi voltunk: megéltünk egy társadalmi rendszerváltást (azon belül egy gazdasági és tulajdoni rendszerváltást),egy századfordulót, ami egyben ezredforduló is volt. A diktatúrát demokráciára, a totális államot jogállamra, a tervgazdaságot piacgazdaságra, a társadalmi tulajdoni rendet magántulajdoni rendre cseréltük. A látszat tehát az, hogy hatalmasat fejlődtünk. Látva azonban a szomszédunkban folyó orosz-ukrán háborút,…

    Continue Reading

    Related Posts

    A Széphalmi Diéta Műhelykonferencia újabb előadásai – Lenkovics Barnabás és Szegvári Péter

    2024.11.21.

    Szegvári Péter: „Államreform kéne régen”

    2024.10.17.

    Lenkovics Barnabás: Ferenc pápa üzenetei

    2024.04.29.
  • Lenkovics Barnabás: Ferenc pápa üzenetei

    2024.04.29.

    1. A fehér zászlóról Nagy vita kerekedett arról, mit is üzent valójában Ferenc pápa Ukrajnának? Mit is mondott, milyen szavakat használt pontosan, és azokat hogyan értette? Hogyan kell nekünk értelmeznünk a Pápa szavait, üzenetét, és azok mögött az állandó és szilárd hitét, az adott pillanatban (szituációban) szavakban kimondott, kinyilvánított, azaz a nyilvánosság elé tárt gondolatát, a személyes véleményét? A vele készített televíziós interjúban elhangzott egy kérdés, amire a Pápa válaszolt: mi a véleménye arról, hogy Ukrajnában is egyre többen vannak, akik szerint elő kellene venni a „fehér zászlót”, fegyverszünetet kezdeményezni, tárgyalásokat folytatni és békét kötni, azaz befejezni a háborút. Erre…

    Continue Reading
  • Lenkovics Barnabás: Emberi jogizmus

    2024.03.24.

    Czine Ágnes kollégámat és barátomat köszöntő írásom kitekintés a jogból és a jogtudományból más embertudományok területére, új összefüggésekre, arra, hogyan lehet gondolkodni ugyanarról, másként. Például az emberi jogok rendszeréről, úgy mint az ember és az egész emberiség javát szolgáló új eszmerendszerről, vagy úgy, mint az egyes ember és a társadalom szabadságát veszélyeztető új ateista vallás dogmákba merevedett eszméiről és gyakorlatáról. Globalizálódó világunkban ugyanis globalizálódnak és ezáltal globális egyeduralomra törhetnek a gondolatok, a hagyományos, vagy akár a vadonatúj, még ki nem próbált tudományterületek is. Szándékom nem egy új elméletképzés, csupán az elmélkedés. Leginkább a humánetológusok gondolkodtattak el, különösen Konrad Lorenz, aki…

    Continue Reading

    Related Posts

    A Széphalmi Diéta Műhelykonferencia újabb előadásai – Lenkovics Barnabás és Szegvári Péter

    2024.11.21.

    Szegvári Péter: „Államreform kéne régen”

    2024.10.17.

    Lenkovics Barnabás: Ferenc pápa üzenetei

    2024.04.29.
  • Lenkovics Barnabás: Uralmi rátelepedések

    2024.01.25.

    A 60 éves Varga Attilát, jogtanár és alkotmánybíró kollégámat köszöntő írásom címét Bibó István[1] ihlette, akiben az európai társadalomfejlődés értelmét keresve és Európa történelmét áttekintve felmerült az a gondolat, hogy „a forradalmi reformok nyomán megjelenő új meg új uralmi rátelepedések a történelem szükségszerű fejleményei, s ezek ellen hiábavaló mindennemű hadakozás.” A fogalmat olvasva csupa negatív dolog jutott eszembe: elnyomás, kizsákmányolás, kihasználás, kiuzsorázás, kényszerítés, leigázás, gyarmatosítás stb. Mindezekkel tele volt és tele van a világ, érdemes tehát ezen a jelenségen elgondolkodni. Uralmi rátelepedés megvalósulhat két ember egymás közti viszonyában, a házasságban és a családban is, a munka világában, az erőfölényes gazdasági…

    Continue Reading

    Related Posts

    A Széphalmi Diéta Műhelykonferencia újabb előadásai – Lenkovics Barnabás és Szegvári Péter

    2024.11.21.

    Szegvári Péter: „Államreform kéne régen”

    2024.10.17.

    Lenkovics Barnabás: Ferenc pápa üzenetei

    2024.04.29.
  • Lenkovics Barnabás: A keresztény megoldás

    2024.01.15.

    (Gondolatok a háború, mint probléma megoldásához) Napjainkban (2023-ban) éppúgy, mint a 20. században, a két borzalmakkal teli világháború és a regionális és lokális háborúk sokasága előtt, alatt és után, minden józan ésszel bíró, felelősen gondolkodó és tisztességes ember keresi a háborúk megelőzésének, elhárításának, befejezésének módozatait, röviden: a háború, mint emberiességi, civilizációs probléma megoldását. Ha van valami szükségessége és realitása a múlt eltörlésének (ami nem a történelem eltörlése, hiszen azt nem lehet meg nem történtté tenni, abból tanulni kell!), akkor az éppen a háború eltörlése. A háborút kellene kiiktatni az emberi civilizáció jövőjéből, a nemzetközi politika (különösen a „geopolitika”) eszköztárából, de…

    Continue Reading

    Related Posts

    Lenkovics Barnabás: Ferenc pápa üzenetei

    2024.04.29.
  • Laki László: „Valahol (ismét) utat vesztettünk,” avagy a magyar politikai úri-muri

    2024.01.05.

    (In memoriam Szekfű Gyula) Az írás elkészültét jelentősen felgyorsította az a hír, miszerint az ország (és az Európai Unió) legszegényebb régióinak egyik településén „a falu jegyzője” kiszállván egy új és drága kocsiból előbb kérdőre vonta, majd „jobbágynak” titulálta, aztán a „pusztulj…” felszólítását nyomatékosítva az autóból kivett karóval alaposan elverte azt a helyi lakost, aki nyilvánosan fel merte vetni azt a kérdést, hogy a polgármester és a jegyző vajon nem a község fejlesztésére nyert közpénzek sajátos „átcsoportosításával” jutott hozzá azokhoz a luxusautókhoz, amelyeket aktuálisan használnak. Bár napjainkban már csak kevesen ütköznek meg azon, hogy a választott és kinevezett „közszolgák” a „törvények”…

    Continue Reading

    Related Posts

    Keményfi Róbert néprajzkutató – podcast

    2024.12.27.

    Fábián László: Mi lesz veled köz-oktatás?

    2024.12.26.

    Lenkovics Barnabás: Ferenc pápa üzenetei

    2024.04.29.
  • VADÁSZ JÁNOS: A MINTHA-RENDSZER-VÁLTOZÁSRÓL

    2023.07.26.

    Együttműködési kultúra nélkül, növekvő munkavállalói alávetettségben Ahonnan jöttünk „Tiéd az ország, magadnak építed!” – harsogta Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes 1948 januárjában. Tömegek hittek e jelszóban, mert olyan világban akartak élni, amelyben a hatalom megszünteti a mindenkori tulajdonosok, munkáltatók, és a kiszolgáltatott munkavállalók közötti egyenlőtlenséget. S a felszabadulás utáni Magyarország – e hitnek is köszönhetően – olyan gyorsan épült újjá, indult el új fejlődési pályán, hogy annak még a nyugati megfigyelők is csodájára jártak. A társadalom és a demokrácia követelményei, formálisan, egy irányba mutattak 1945-1947 között. A tömegek vágyait kihasználó politika s az eszközeivel visszaélő propaganda eközben sikerrel fedte el a demokrácia…

    Continue Reading

    Related Posts

    Laki László: „Zsákutcából zsákutcába”  ̶  politikusok kerestetnek

    2025.11.21.

    Pitti Zoltán: Üzleti vállalkozások a politika hálójában – előadás a Széphalmi Diéta Műhelyben

    2024.06.04.

    „Államreform kéne régen” – Szegvári Péter előadása a Széphalmi Diéta Műhelyben

    2024.05.22.
  • Peterdi Nagy László: „Gúzsba kötve táncolni.” – Tellér Gyula, a műfordítás és a politika művésze 

    2023.07.01.

    2023. június 24-én, az Óbudai Temetőben állami tiszteletadással helyezték örök nyugalomba a mai magyar társadalomtudomány egyik legkiválóbb művelőjét, a 89 éves Tellér Gyulát, aki szeretve tisztelt kollégám és kedves barátom volt. A mellékelt írásban életének és munkásságának néhány olyan, általam ismert stációját, próbatételét és választását szeretném felidézni, amelyek ezt a József Attila-díjas műfordítót Széchenyi-díjas szociológussá és parlamenti képviselővé, fontos nemzeti értékek létrehozójává és hű őrévé tették. A Kossuth díjas műfordítás magyar iskolája     „A műfordítás – ’versről írt vers’, azaz igazi hungaricum. Nehéz is a ’mibenlétét’ szellemesen meghatározni, mert maga a kifejezés is csak nálunk honos. Idegen nyelveken nincs is olyan…

    Continue Reading

    Related Posts

    Keményfi Róbert néprajzkutató – podcast

    2024.12.27.

    Fábián László: Mi lesz veled köz-oktatás?

    2024.12.26.

    Lenkovics Barnabás: Ferenc pápa üzenetei

    2024.04.29.
 Older Posts
Newer Posts 

keresés

“Ha tehát egy nemzetet vagyonossá csak az értelmesség tehet, az értelmességet viszont csak a vélemények szabados súrlódása fejtheti ki, s ez szabad sajtó nélkül meg nem eshetik, a szabad sajtó tehát jó törvények mellett, amellyek szintúgy a szabad sajtó természetes következései, őrje és nem elrontója a közcsendességnek.”

(Kossuth Lajos felszólalása a sajtószabadságról Zemplén vármegye megyegyűlésén, 1832. szeptember 5., részlet)

legfrissebb bejegyzések

  • A magyar pártrendszer fejlődési irányát befolyásoló tényezők a 2026 áprilisi korszakváltó választás után – Tóth László előadása a XXVII. Széphalmi Diétán
  • Lesz-e végre „közös ihlet”? – Szegvári Péter előadása a Széphalmi Diétán
  • Laki László: „Zsákutcából zsákutcába”  ̶  politikusok kerestetnek
  • A Széphalmi Diéta Műhelykonferencia újabb előadása – Bernek Ágnes
  • Keményfi Róbert néprajzkutató – podcast

Kategóriák

  • ajánlások
  • belpolitika
  • beszélgetés
  • egyház
  • előadás
  • gazdaság
  • jog
  • Közös ihlet
  • külpolitika
  • kultúra
  • nyílt levél
  • oktatás
  • Podcast
  • politika
  • Széphalmi Diéta
  • Széphalmi Diéta Műhely
  • szépirodalom
  • tanulmány
  • Uncategorized
  • vallás
  • XXV. Jubileumi Széphalmi Diéta előadásai
Graceful Theme by Optima Themes

legfrissebb bejegyzések

  • A magyar pártrendszer fejlődési irányát befolyásoló tényezők a 2026 áprilisi korszakváltó választás után – Tóth László előadása a XXVII. Széphalmi Diétán
  • Lesz-e végre „közös ihlet”? – Szegvári Péter előadása a Széphalmi Diétán
  • Laki László: „Zsákutcából zsákutcába”  ̶  politikusok kerestetnek
  • A Széphalmi Diéta Műhelykonferencia újabb előadása – Bernek Ágnes
  • Keményfi Róbert néprajzkutató – podcast

keresés

Kategóriák

  • ajánlások
  • belpolitika
  • beszélgetés
  • egyház
  • előadás
  • gazdaság
  • jog
  • Közös ihlet
  • külpolitika
  • kultúra
  • nyílt levél
  • oktatás
  • Podcast
  • politika
  • Széphalmi Diéta
  • Széphalmi Diéta Műhely
  • szépirodalom
  • tanulmány
  • Uncategorized
  • vallás
  • XXV. Jubileumi Széphalmi Diéta előadásai
  • kezdőlap
  • rólunk
  • facebook